Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Féja Géza: Szabó Lőrincz

Fér fi, légy tiszta legalább homlokodtól fölfelé!"

Az ösztön s a szellem, a test és az idea új viszonyát, új törvényeit keresi, kutatja s ragadja meg szívós, olthatatlan vággyal, egész élete, egész embersége „rátételével".

Nem mehetünk el némán „családi költészet e" mellett sem. Utoljára Petőfinél ízleltünk ilyet s érdemes volna megrajzolni azt a nagy fejlődési ívet, mely Petőfitől ide vezet. Petőfi üde s nagy érzelmi öröméből, milyen összetettség lett, az emberi szellem egy századnyi fejlődése nyomult be ebbe az érzelmi örömbe. Aki a „Lóci óriás lesz"’ verset végigélte, aligha tudja elfelejteni. Visszazökkent a gyermekségbe s tudattá szikráztatja annak minden rúgkapálózását. S a „kicsi" gyermek forradalmát átvetíti az emberiség méreteire s a „kicsi" gyermeket valami szerető, féltő, apai szánalommal fölemeli, hogy óriássá nőljön.

A gyermek élménye,, a fiához való viszonya is „vállalkozó" szellemének s „vállaló" szándékának messze területeire viszi. „A bagolyéban a gyermeki lélek egyetlen rezzenéséből a mitológia lélektanának vidékére ugrik szelleme, mint egy fojthatatlan erejű fénysugár. Milyen sokrétű lett e „családi" élmény. S én ezt vallom az igazi európaiságnak: vállvetett haladást, bátor együttlépést, soha le-nem-maradást a siető emberi szellemmel, eredménytömegének, nekizsendülős s nekiburjánzó lelkének olyan rendezését, amelyre csak költő képes.

A fiatal lírában Szabó Lőrinc verseivel vívódtam legtovább, fölöttük töprengtem legtöbbet. Bele kellett szoknom a világába, akár ebbe a korszakba. De folyton föl is kellett emelkednem ebből a korszakból. Ennek a „kiemelkedésnek" az erejét és biztosságát is megtaláltam verseiben. S rájöttem arra, hogy nagyon mai költő, de az öröklét jegyében a z.

S most itt volt az idő, hogy minderről hűen és maradék nélkül beszámoljak.

Budapest, 1934. május hava.

FÉJA GÉZA.