Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-01-01 / 1. szám - Zerdahelyi József: Zakár Marci küzködése
Hogy készen lettünk az óllal, kötözködésig levetkőztünk, én vizet húztam, azzal frissítettük a testünket az udvaron. így aztán helyrebillent a kezem, a lábam, de az eszembe csak motozott tovább az éjszaka. Egész álló nap terveltem a Marisról, és észre se vettem, hogy megint este lett. — Megállj Maris, megfizetek neked. Úgy határoztam, hogy a Julis ablaka alatt dánotok. Maris a szomszédban lakik, meghallja a hangomat és megismeri. És majd eszi a méreg, meg a féltékenység. Addig eszi, míg meg nem szelídül és majd olyan lesz, mint a kezes bárány. Úgy is tettem. A Julis nem tudta, miért nem megyen tovább az ének. Nem gondolta, hogy neki danolok. Harmadsorral is eldanoltam a nótát, csak aztán koccantottam meg az ablakát. — Maga az, Marci? — dúgta ki a lány fejét. — Csak a lelkem, — tréfálkoztam vele. — Ilyen kalapot hord-e a maga lelke? — Ilyet. — Nadrágban jár a lélek? — Az enyim abba, — mondom. — Hát a testit hol hagyta? — A dikón alszik, — vágtam vissza a tromfot. — Az ám, — nevetett Julis, — vagy a Maris ágyába. Erre csak beleszaladt a forróság a fejembe, de haragos is voltam és azt találtam mondani: — Oda csak a kuvasz kutya menjék, azt küldöm. — Úgy, — csodálkozott a lány — úgy, hát mondja mán!.. — Mondom, ha kiállsz velem a kapuba. Julis kilépett és csendesen behúzta a házajtót. Még eddig rá se figyeltem a Julisra. Azért lehetett, hogy most olyan szép volt. Valami kis világ még odaverődött a hanyatló holdvilág képéről. Attól lehetett tán olyan. A kapuban álltam, ő odagyött közel és a szája elé tartotta a tenyerét. — Mi történt? Miért haragszik a Marisra? — Nem haragszok, — mondtam fennszóval — csak nem kell. — Nem kell? Esztendeje jár hozzá. — Éppen azért. — Azért? — Azért nem kell, elég volt. — Elunta? — El, akár a kutya a koplalást. — Aztán most elhagyja.
