Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-05-01 / 5. szám - Irodalmi szemle - Féja Géza: Kós Károly Szent István-regénye

daként hatnak. Nagy Lajos intellektusa a művészet biztos, könnyed, vonzó lépteivel siet lapról-lapra. Követnünk kell őt! Budapest, 1934. április. Kós Károly SZENT ISTVÁN-regénye. A regény címe „Az országépítő". Tehát már a cím jelzi, hogy nemcsak a szentet fogjuk látni, hanem Ist­vánt is, sőt az író Vajkot is megmutatja. Szent Ist­ván alakja minden regényírót arra csábítana, hogy „megköltse", kiegészítse, szent avagy pogány vonat­kozásokban eltúlozza. Kós Károly regényírói mód­szere azonban a krónika! A tények határozott zárt vonalai között marad s rajtuk bévül mutatja meg írói erejét. Ez a módszer óvja, védi, vezeti s rajzoltat véle igaz képet. Szent Istvánról botorság volna letagadni, hogy Vajk volt, tehát nemrégiben jött Keletről. Szívós erélye, el­szántsága, hideg itélőereje s a nagy műért kisugárzó kegyetlensége: a keleti kháné. Csakhogy e nagy mű szétválaszthatatlanul összefüggött a kereszténységgel. Szent István tudatosan látta ezt s a kereszténység volt néki a nagy Végzet, a sors megfellebbezhetetlen kényszere, mely az országépítő szikár, szívós erejét történelmi erővé edzette. Az ő országa a törzsi élet és a nomád sza - badság végét jelentette. Megkötötte a magyart, mint az akácfa a futóhomokot. S a kötő erő a ke­reszténység volt. Ezt az erőt, ezt a szérumot úgy kel­lett Istvánnak behoznia s karddal kellett előtte járnia a magyar lélek ellen. Amint a birodalomalapítónak az asszonyt is úgy kellett behoznia s végigélt véle egy egész életet, anélkül, hogy csak egyszer igazánban összeforrottak volna. De István látta a törvényt: az egyetlen útat az ország s a nemzet kemény össze­kovácsolására. Elsősorban ennek a törvénynek élt. És elveszítette miatta anyja szeretetét, eltemette szerelmét, megölte atyjafiait. Elhervadtak sarjai, gyer­mekei s még Imrét is elvette az Istene. Kegyetlen volt, kegyetlennek kellett lennie, de kegyetlen FÉJA GÉZA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom