Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-05-01 / 5. szám - Irodalmi szemle - Féja Géza: Kós Károly Szent István-regénye
sorsot is kapott. A nagy mű befejezés feié sietett, de ő egyre inkább egyedül maradt. Ezt az egyedülálló embert örökítette meg Kós Károly. Láttuk már az országszervezöt, a szentet, láttuk Istvánt égi tüneménnyé színezve s feléje lövellő pogány haragokba burkolva. De így még sohasem: a magányos embert. És ez az ábrázolás nyitja meg neki igazán az útat a magyarság leikébe. A magunkba záriható Szent István ez, az „országépítő", ki emellett olyan szánandóan, rögösen és gyönyörűen ember. István király vessző volt Istene kezében, ki a veszszőt azután eltörte. Az árpádi birodalom teljesedését az a sarj végezte, Mihály fia Vazul sarja, mely éDpen csakhogy kisiklott a király lesújtó keze elől. István király a kereszténységet kitörölhetetlenül beégette a magyar lélekbe. Ám e mű közben idegen segédcsapatjából kialakult a kiváltságos, a magyarsággal öszszeforrni képtelen idegenek szövetsége s a magyar öncélúság petúri csoportja. A petúri had hozta vissza a Vazul-fiakat, kik azután sarjadozván belső kiegyenlítődést csináltak jóidőre. De a probléma ezzel nem oldódott meg, ezer éven át folyton fölszakadt és fölszakad ma is. Ez a szent- Istváni nagy mű ára. Persze Kós Károly új műve folyton visszahajlik „kis hazája", Erdély felé. Erdély külön életének, külön történelmi hivatásának Kós a legforróbb hitvallója. Az ő Szent Istvánjának Erdély már külön kérdés, más értelmű, más jelentőségű föld volt. Az ő Erdélye már István király napjaiban a maga külön törvényei értelmében élt és lombozodott. S csinálta a maga megtartó okosság politikáját, melynek higgadt, nyugodt pántjai között a belső erősödés, a belső kinyílás termő öröme viríthatott. A pazarló magyar hejoizmussal szemben ezt jelentette Erdély... írásom elején elmondottam már, hogy Kós könyve „krónika". így azután írói eszközei a legegyszerűbbek. Semmi regényírói tobzódás sem található közöttük. Az „építőmester" kezét érezzük inkább s éooen azért különös súlya, alakja, valósága és maradandósága van minden mondatának. Kós műfajt csinált, meg merte csinálni a maga műfaját. Lesznek, akik ezért követ dobnak reá, ám csak dobják. Megbírja ez az épület. Amint ez a lobogó, nyughatatlan, nagyszerű ember megbírt minden reá dobott követ. S a
