Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-05-01 / 5. szám - Possonyi László: Az új magyar történeti regény

művészek, új megnyilatkozásukban egy előre megbeszélt programm etapjait munkálnák ki most előttünk szépirodalmi és szónoki formában. Mélyebbsoa’rú koráramlatok csiráit vélem felfedezni ezekben a szétszórt, de egybevágó jelenségekben, még pedig az életösztön csak mágikus erőkkel kormányozott megnyilvánulásait. Megerősíti hitemet az, hogy mindkét regény Erdélyből jött, olyan művészek és kisebbségi vezetők tollából, akiknek a magyarság lelki életerejéért sokat kell töprengeniök s akiknek a kisebbségi sors létkérdéseitől sarkalva, a nemzeti élet legmélyebb gyökeréig kell leásniok, hogy népüknek megújulását igazán szolgálhassák. A magyarságnak Mohács óta Zrínyin és a reformkor lendületén kívül nem sok vigasza lehet történelmében, vissza kell tehát térnie dicsőséges Árpádházi és Anjou-múltjához, amit regényirodalmunk ezideig szinte tökéletesen kikapcsolt témaköréből. Kemény csak a reneszánsz foszforos fényében oszlásnak induló magyarságáig ment vissza, Móricz Zsigmond, Kós Károly, Makkai, Tabéry eddig mind csak az erdélyi fejedelemség tragikus korszakait boncolta s még a katholikus Eötvös sem nézett vissza 1514 előttre. Mikor most Kós Károly Szent István korát, Makkai pedig IV. Béla küzdelmes uralkodását választotta regénytémául, ez az irány megfordult és reményünk lehet arra, hogy amint a történelemtudományban Hóman Bálint és Szekfü Gyula történetírása fordulót hozott számunkra, úgy regényirodalmunk is a magyar történelem teljes regiszterét fogja kiaknázni; annál is inkább, mert minél messzebbre hatolunk visszafelé történelmünk utján, annál több fényre találunk és annál több okulást nyerhetünk azokból az időkből.

Hogy itt van előttünk Kós Károly „Országépítő"-je, ez az ötödfélszáz oldalas regény, bizonyitsáa amel- Jett, hogy az irodalom prosperitása semmi esetre sem gazdag korok függvénye csupán, amikor a lét túlcsapó föle művészi alkotásokban virágzik ki. Inkább állíthatjuk azt, hogy az irodalom hősi és a nemzet egyetemének minden erejét megfeszítő korszakaiban •fakad fel az erőfeszítések kikristályosodott verítékcsöppjeképen; a szenvedés, a befeléfordulás és az elmélyedés neveli s csak az őszinte hit vetheti ágyát termőre. Kós Károly, sztánai magányában, úgylátszik.