Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-01-01 / 1. szám - Zerdahelyi József: Zakár Marci küzködése
ZAKÁR MARCI KUZKÖDÉSE (ahogy tulajdon maga elmondja). I. A némzetiszín szalagot meg a cédulát a kalapom mellé dugtam, aztán elindúltam haza. Büszke voltam, de a szívem is szorongott egy keveset. Azért mégis a büszkeség volt az erősebb, mert hogy egy pár deci mán akkor bennem volt. De hát nem is tudom, mikor kívántam úgy az italt, mint most. Ahogy kimondta az orvos a tauglikot, megmelegedett a fejem hirtelen, pedig gondoltam, mondták is a faluba: „A Marcit nem húzza ki a jó Isten se". Hát nem húzott ki. Hát mehetek az őszön komiszkenyérre. Hej! A Marishoz mentem. Rámnézett, oszt megfogta a neki tartott kezemet. — Marci! — azt mondta és piroskodott a képe, megcsillant a bogárszeme. Aztán csak lehajtotta a fejét és úgy maradt. — Ne ríjj, Maris! — mondok, de nekem is a mejjemre szállott valami nehézség, kevés volt a három deci. Leültünk az ámbitus földjére, onnan lógattuk a lábunkat, meg tán az orrunkat is. Neki gyött hamarabb szava. — Hát én mit csináljak három esztendeig? — Csak rám várjál. — Elfelejt addigra maga, — szólt pityergőre fordult szóval. — Hát nem felejtelek, Maris, — és ebben semmi hazugság nem volt, mert akkor olyan volt a gondolatom egészen. Sajnáltam is a lányt. Mondok megint: — Nem felejtelek. — Három esztendő, — lassan szólt sóhajtás között. Arra már egy cseppet gondolkozni is tudtam, no, megfogom a Marist és odafittyentettem neki: — Tény bizony jobban szeretnéd, ha untaugliknak jöttem volna ki a sorolásból? — Azt nem, — pattant fel hirtelen. Helyben vágyónk, gondoltam. — Akkor meg csókolj meg, Maris, aztán ríhatsz három esztendeig kedvedre, de most csókolj meg. Megcsókolt, a szájamat csókolta meg és olyan volt az, mint a láng. — De büdös a pálinkától, — mondta.
