Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-01-01 / 1. szám - Zerdahelyi József: Zakár Marci küzködése
— Nem rózsavízzel él a katona, — és még jobban kihúztam magam, — csak ne ríjj, Maris, visszagyövök, oszt elmegyünk a paphoz. Maris képe kinevetősödött és úgy borúit a nyakamba, hogy azt hittem, valami zsák. így állottunk összekapaszkodva egy darabig, aztán megcsókoltam. A kapuból még visszanéztem: — Ebbe maradónk, — mondtam. Maris a nyíló ajtóból integetett és a húsvéti sütés gőze szállott körüite. Rásütött a nap és olyan volt, mint a szűzanya a szentképekben. A feje körül valami ködös ragyogás szállott. Édesapám még nem tért meg a munkából. Édesanyám nagy jajgatással fogadott. — Hej, most elvisznek téged. Érted törtem a testem, nagyra neveltelek, oszt kommiszba öltöztetik, meggyötrik, megkínozzák az én egyetlen gyerekemet, fiamat. Minek az a katona a császárnak? nincs e neki elég abba a nagy országokba. Csak éppen az én Marcikám kell neki. — Ne mondjon ilyeneket, édesanyám, törvény törvény, — meg, hogy kitanultam a Marisnál, így folytattam, — tán azt akarja, hogy itthon maradjak a többi ványadtképűvel, nyavalyással? — Azt nem, csak hát három esztendő. Nem bírom én azt. Belevénülök egészen. — Ne búslakodjék, édesanyám, nincs nekem semmi bajom, meg nem is lesz. Vigyázok a reglamára, becsületet hozok haza onnan is. — Édes, drága fiam, egy kis friss kalácsot, csak az előbb sült, meleg. Ahogy a lócán ettem a mákos kalácsot, megint öszszeszorult a szívem, mert hogy ilyen kalácsot nem sütnek a katonák, de nem szóltam róla, csak ettem a kalácsot. Aztán megint a Maris jutott az eszembe, ahogy ott az ajtóban állott. Mikor harmadszor metszettem a kalácsból, akkor meg arra a katonadoktorra gondoltam, aki a karomat tapogatta, oszt csettintett hozzá. Aztán vizet húztam és megszíttam magam vele. Onnan beléptem az ólba, mert hogy a lovak nem tudták a sort, hát elmondtam nekik. Azok nem ríttak, nem jajgattak, de hogy odabeszéltem, a hóka elkezdte kaparni a földet. Kikotortam egy töret kenyeret a zsebemből, a tenyeremen odanyújtottam neki. Aztán