Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Juhász Vilmos: Ázsia, egy világrész kultúrtörténete

itt is még sokkal nagyobb területeket foglalt el, csak később foalalta el a lombos erdő a fenyvesek jó részének helyét.

Középázsia északi felét, amihez egykor egész Kína is tartozott, a sztepp e, a száraz füves síkság foglalja el és ettől délre a nomád Ázsia legjellegzetesebb régiója a gyérpázsitú sivatagi sztepp e, tarkítva nagy sóslapályokkal, homok sivatagokkal, kavicstengerekkel és a csodálatosan termékeny oázisok gyöngyszemeivel, néha egész gyöngysorával.

Ezeknek az Ázsiai sivatagoknak és sivatagi szteppéknek élettörténete igen érdekes és fontos kultúrföldrajzi problémákkal függ össze. Ezek a kiszáradt, megfelelő csapadék hiányában terméketlen sivatagvidékek a történeti idők óta fokozatosan előnyomulnak a megművelt kultúrtermetek rovására. Ahol ma a sivatagi szteppe sovány végétációja csak a kóborló nomád pásztorok nyájainak ad némi táplálékot, valamikor gazdag szántóföldek, gyümölcsösök, kertek, ligetek, kövér legelők, virágzó kultúrák városait vették körül. A magas kultúráknak valóságos centruma volt egy-iegy ilyen mai sivatagvidék. A városok oly sűrűn sorakoztak ott egymás mellett, mint akár a mai Európában, a modern élet centrális területén. Amerikai, angol és skandináv expedíciók a Góbi-sivatag homokjából és más belsőázsiai sivatag területekből virágzó újabb, sőt régibb kőkori települések emlékeit ásták ki. Később a Kr. sz. u. évszázadokban ugyancsak a Gobi-sivatagban, ahol a vasút legújabb megjelenéséig csak karavánok elpusztult állatainak és embereinek elfehéredett csontjai jelezték az útat a vándorló homokhegyek között, buddhista mongolok pompás templomainak egész sora emelkedett, amint azt főkép Kozloff orosz tudós feltárásai tanúsítják. A középázsiai Tarim medence nagyrészét ma a Taklamakán sivatag homokja takarja, néhány keskeny pántlikára, az oázisok meg-megtört füzérére szorítva vissza a megművelt termékeny vidéket. A Taklamakán futóhomok hullámai alól pedig a magyar Stein Aurél és német kutatók egy nagyjelentőségű kultúra és művészet emlékeit ásták ki, melyet félig megtelepedett és félig nomád életformája miatt sátorkultúrának nevezhetünk; szentélyek koszorúját, gazdag leletekkel. Kelet-Turkesztánnak ez a félnomád kultúrája mintegy átmeneti állapotot mutat, nemcsak a teljes megtelepedés, hanem egyenesen a -városiasság és a nomádizáló életmód között. Ez az el