Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Possonyi László: Az ötvenéves Kós Károly

írók tudnák igazán megszólaltatni, akik erdélyíségük mellett teljesen européerek is tudnak lenni. Akik ki tudnák válogatni a népi hagyományokból és a népművészetből a valódi egyetemes emberi értéket túl a provincialisztikus sajátosságokon, szókacskaringókon és subadíszítményeken és akik a leginkább Erdélyben kifejlett hegyvidéki magyar léleknek kifejezői lehetnek. Mert a hegyek között felnőtt magyarságra, a Körösi Csornákra, Madáchokra, Kemény Zsigmondokra mai problémáink megoldásában nagyobb szükségünk van, mint valaha, amikor hegyvidéki kemény férfiak szívósságára, kitartására és egyszerűségére van szükségünk, hogy az életünket megölő torlaszokat áthághassuk. Mert a hegyek lakóinak külön misztériumaik vannak, nem hiába helyezte a görög mitológia az Olympusra az istenek lakóhelyét, nem hiába a buddhizmus szent hegye a Himalája és a szent Grál őrzőhelye a Montsalvatsch. Ennek a hegyvidéki léleknek termékei a székely népballadák, Kemény minálunk feledésbe merülő tragikus világa vagy Ady költészetének legértékesebb babonás misztikumú népisége- A hegyvidéki lélek misztikus zenei kincseinek megmentésére Bartók és Kodály szállongtak be Erdélybe és Szlovenszkóba, az építészetben pedig Thoroczkai Wiegand Ede indult el az erdélyi népművészet csapásán. De aki ottmaradt Erdélyben a nehéz napokban, mint választott férfiú, hogy egy külön életre kényszerítőit népcsoport lelkének, építészetének, történelmének, szóval kultúrájának őrzője és tovább fejlesztője legyen, aki egymásrarakott köveken, a fa megfaragásán, a betű értelmében és formáján, a könyvdiszítés technikáján és a rajzok lelkén keresztül egy nép el nem pusz