Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Szombathy Viktor: Az új Madonna

kék, sárga virágok hajlongtak a patak partján, — Kulcsodi Mártonnak, derék fiák apjának még virágos­kertje is volt a háza előtt, idegenben tanulta ezt a módit, amikor fogságban ült, — szépek voltak e kül­­országi virágok, pompázott a színük. Mindezek mö­gött barnálló dombok mosolyogtak, a hegyek között ezüstösen kanyargóit a folyó. Munkanap volt a faluban, nemsokára aratás. Mennyi csodaszép színt adtál, Úristen, csak most láttam két szememmel! Lassan alkonyodon már, amikor visszafelé indultam a kolostorunkba. A félhomályos könyvtárszoba egyik üres falán festegetett Fra Giuseppe, ahogy beléptem. Pál apostol vándorlását festegette; a ciliciai hegyek között Isten igéjét hirdető apostol életét kívánta képben megeleveníteni. Ott állott Fra Giuseppe s éppen egy magános fát színezett a dombok tetején. S ékkor, mintha az Úr világosította volna meg agya­mat, mintha az egész délutáni séta arra való lett vol­na, hogy mindent hirtelen pontosan, fényesen lás­sak, hogy másképen lássak: végigfutott egy­szerre valóságomnak mindén kis dobbanó erén ke­resztül az, hogy Fra Giuseppe nem fest jól! Nem, mert nemcsak a ciliciai dombokat nem látta soha, ha­nem semmiféle dombot nem szeretett s nem is nézett meg egyszer sem. Jól tudom, hogy sohasem figyelte meg a napsugarak játékát a zöld füvön és soha nem festett ruha-redözétet máskép, minthogy egy darab szövetet az asztalra dobott, holott emberi testen kel­lett volna ráncokat ölteni a köpenynek... Fra Giu­seppe soha meg sem kísérelte, hogy gondosan ta­nulmányozza az emberek arcát s járását, azt mond­ta, elég, ha régi mesterek alkotásait másoljuk, mert azok tökéletesek, míg az ember esendő, gyarló és hibás... Mindez e pillanatban jutott eszembe. Előttem ra­gyogott még a nap, láttam a színeket s a mezőről hazatérő emberek arcát, szeretném azt mondani, hogy elevenen éltek bennem e színek s nem haltak el. Úgy éreztem, hogy Fra Giuseppe, — hiába szeretne elhi­tetni képével régi történeteket, — mégis, soha meg nem történt dolgot sehol nem való helyen ábrázol, nem festi az élő valóságot, de olyat sem tud, amely tiszta, minden valóságokon felül ragyogó lélek, Is­tennek átszellemülése volna. Nem eszméltem volna erre, ha az uccán látott kép

Next

/
Oldalképek
Tartalom