Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-01-01 / 1. szám - Balla Borisz: Sigrid Undset körül
bőszebbet lőhet belőle inni, mint a világ összes álboraiból... Ez az albérlő, a nagybeteg Henrietté kisasszony behívja Uni Hjeldét, aki már kalapban áll, hogy induljon a házasságtörés, a „gyönyör" felé, behívja s — idegen albérlő létére — csendesen végrendelkezni kezd. Sorra hagyja kis, értéktelen holmijait Unira és férjére és gyermekeire, holnap súlyos operáció alá kerül s a gyönyör felé futó Uni beleütközik a szenvedés és halál gondolatába. Uni hallgatja és megérzi: micsoda rejtett szépség van egy szürke idegen, öregedő életben, a Henrietté látszólag „nevetséges" életében is; milyen szenvedésbe került ez a belső nyugalom, amely most nyugodtan várja a halált. De ezt a szépséget nem lehet elcserélni és elfelejteni semmiért — ha egyszer megláttuk. Nem az anyai kötelességérzet, a hűség tartotta vissza Unit a bűntől, hanem valami, ami mélyebb úgv a szerelemnél, mint a tradicionális polgári normáknál. Vakító villámfény ez, amely újabb rétegeket hasít és világít át: Uni mélyebb és emberibb lett, amikor odanéz az élét mélyébe; vágyait és kötelességeit új szempontból értékeli át s ebből az új beállítottságból meg tudta érteni a kötelező szenvedést s azt, hogy az áldozataiban nagyobb örömet találjon, mint azoknak elvetésében. A hold feljön a regény végén és Uni a fiának énekel. Mélyebb lett — s minden olyan érthető, olyan furcsán könnyű e pillanatban körülötte... A „Vige-Ljot und Vigdis"-ben a szerelmi törvény a norvég Saga-k korában működik. A wikingek, rohanó, sötét erejével, a ködtől és tengeri széltől korbácsolt, az állandó haláltól kísértetiesen fakó s vértől edzett őshomályban ott álmodik az Erős, ugyanazon érintetlen hatalommal, bűvös, hozzáférhetetlen merengéssel és leírhatatlan törvényeivel. Ma töprengenek, filozofálnak, sikkasztanak és luminált isznak, ha a motor megvadul, ha a szerelmi ősmag pattanásig feszül, — akkor a fjordok vérszínben égtek, mindenkit leölték, őstölgyekhez hasonló nők sáfránszínű hajukkal a viharba sikoltottak és leölték azt, akit el nem értek. Ma egy kegyetlen, bágyadt mozdulat — akkor egy város, egy vár, vagy felégetett tanya. Vige-Ljot és Vigdis egymás után vágyódtak egy életen át, az egyik, a férfi azt szerette volna, hogy a nő az övé legyen, a másik: Vigdis, a nő, azt szerette volna, hogy a férfi meghaljon, elpusztuljon •— hogy véqleg az övé legyen a halálban, mert az életet már meggyalázta. Enyém... enyém legyen — zúgja a motor. Micsoda?
