Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-04-01 / 4. szám - Urr Ida: Nyári este

ahogy máskor, csak keményebben taposott, meg az ajtócsapódás volt másforma.

Édesapám a lócán húzódott meg és vékony pipafüstöt eregetett a foga közül. Mondani akartam neki a dolgot, úgy, ahogy bennem tüzelt, ahogy feszített, ahogy fájdította a szívemet, de a gondbaborult képe belém fojtotta a szót. Leroskadtam hát a lócára, ráhajlott a fejem a két karomra, az asztalra. Tán meg is cseppent a szememben a keserűség, mikor egyszer csak lassan, meg csendesen felettem szállott édesapám emberhangja.

_ Bajt hoztál a fejünkre fiam, de a tied a gondja. Én már csak elkopok így is, ezzel is, akárhogy is. — Szólott és nagy szomorúság szorongatta tőle a szívemet.

És nem jött ki hang a torkomon és zugás zúgott a fejemben és homály sötétedett a szememre és a mejjemre hajlott a fejem.

így fordultam ki a házajtón.

Az udvaron megcsapott a harmat, attól kínyulott a derekam. Ránéztem az égre és nagy kínomban az öklömet mutogattam a csillagoknak.

A Marishoz mentem.

ZERDAHELYI JÓZSEF

NYÁRI ESTE

Arcom szétfolyt a sötétben: kidöntött fa ága vagyok: ez az egyetlen emlékem.

Ne vesszen semmi se kárba:

; melegszem a nyárestében

hosszú téli éjszakákra.

Hitem már az éaen ragyog:

i abból éltem mostanáig

i S abból lettek a csillagok.

URR IDA