Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-04-01 / 4. szám - Surányi Miklós: A zöld dragonyosok
A ZÖLD DRAGONYOSOK \ G i I I i e r s úr és családja harmadfél esztendeje nem mozdult ki vidéki kastélyából. A kastély a Dauph'jné egy zugában, erdők környezte katlanban, kőhajitásnyira az országúitól, alig látszott ki az őszibarackfák és szőlőlugasok közül. Szép kis kastély volt, de alacsony és öreg. És a legközelebbi faluba, amelyet Romansnak hívtak, több, mint egy mérföldet kéllett gyalogolni. Gilliers úr családja öt tagból állott; két idős hölgy: a tüdőbajos feleség és a vénleány nővére két kis fiúcskát kényeztetett a kastély hátsó szobáiban. Két unokát, anyátlan árvát, akiknek apja: Seneville kapitány Algírban hadakozott. A család néma borongással éldegélt ezen az elhagyott vidéken. Az asszonyok néha Páris után sóhajtoztak. Ilyenkor Gilliers úr azt mondta: — Majd ha változnak az idők, a telet Párisban töltjük. Addig türelem. Itt is jól eléldegélhet az ember, ha rendben van a lelkiismerete. Szeressük a népet. Rousseaunak igaza van. A Társadalmi Szerződés valóságos új evangélium. Most még egy kis rendetlenség van, de ezzel minden átmenet alkalmával számolni kell. Majd megjön az emberek esze. Mi, földbirtokosok, sokat vesztettünk, de jut is, marad is. Egyelőre az a fontos, hogy meg ne öljenek bennünket. Fogjuk be a szánkat. Húzódjunk vissza a közélettől. Hála Istennek, van mit aprítani a tejbe, vannak még jó könyvek, én most Montaignet olvasgatom. Ápoljuk virágainkat és tisztogassuk le fáinkról a hernyókat. Az én rózsáimnak nincs párja a Dauphinében. Ez a beszéd kissé megnyugtatta az öreg hölgyeket, akik a Bastille bevétele alkalmából menekültek el párisi szalonjukból. Azóta harmadfélév telt