Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-04-01 / 4. szám - Zerdahelyi József: Zakar Marci küzködése
Ilyeseket beszéltünk, de hogy szólított a munka,, megöleltem a Marist és kiléptem az ajtón. Szinte roskadoztam a rámtelepedett gond alatt, de csak antól inkább keményedett bennem a Marishoz való hajlandóságom és megfogadtam, hogy az egész világ is rámgyöhet, akkor is feleségemül veszem. ★ Kaszáltuk a lóherét. A harmadik fordulás után, ahogy szokásba volt, lehuppantunk egy cseppet a földre. Azt mondja édesapám: — Hát, mire házasodol? — A két kezem munkájára, — mondok. — Úgy mán lehet. Ebédidőben megint koppant valami ritkaszavas beszéd köztünk. — A birtok kebelezve van, hiába két házhely, sok adósság nyomja. — Tudom, édesapám. — Az, kemény összekaparni a kamatot, pedig törlés is kell. — Igaz. Hallgattónk egy kenyérszelésnyi időt. Megint ő szólott: — Nincs annak a lánynak semmije. — Pénze, az nincs. — Baj. — De van neki dolgos két keze, még hozzámvalór hűsége. — Az van. — Nekem meg az elég, — egyenesedett rá a derekam édesapám szavára, de nem ment le a torkomon a falat. ★ Estére meglett a kaszálás, de én nem leltem benne kedvem. Meg is látszott a képemen a sűrű gond, hát nem sok beszéddel jártónk. Mikor rendbetettük az ólat, az asztalhoz ültőnk, vastagon viliáztunk a galuskából, én azért is, hogy reggeltől se kívánta a bélem az ételt, hát egész nap egy harapás szalonnán dolgoztam. Édesapám meg olyan természet munkába is, hogy nem állja a lemaradást. Édesanyám meg szereti, ha becse van a főztjének,. most is megcsillogott a jóságos szeme, amikor a tálba öntötte a második adást.