Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Kritika - Féja Géza: Reményik Zsigmond: Mese habbal

előjoga. A „szélsőjobb" meg­teremtette a „fehér" irodal­mat, mely azonban csak is­meretlen lapocskák buzgól­­kodásában él tovább. A szélsőbal hosszú évek, sőt évtizedek óta harsogja a „polgári" világrend halálát s hirdeti az új embert. De adós maradt az „új ember" megfogalmazásával. Ez mu­tatja, hogy írói bármennyire is tájtékoznak a „polgári ro­­hadás" világa éllen, mégis: belőle nőttek, hozzá tartoz­nak s képtelenek elszakadni tőle. Túl vagyunk azon, hogy Tart pour l'art-oskodással pálcát törjünk az író világ­nézetének kifejezett, akár hangos jelentkezése felett. Dehát legyen világnézet a világnézet, szuggeráljon va­lóban új életet. S ez hiány­zik általában a harcos szél­sőbal könyveiből... Remenyik Zsigmond reqé­­nye azonban a fontiekkel el nem intézhető. Egyszerűen beszélő stílus jelent­kezik benne. A szatíra vad, ősi ereje jellemzi hang­ját s valóban: korszakos át­alakulások alkalmával szo­kott elsősorban ez a hang jelentkezni. S tud bánni ez­zel a hanggal: nyersen, kí­méletlenül, vagánymódra, nyerseségével is folyton művészi meglepetést keltve. A vilánnézeti művek szoká­sos szent unalmát egy ere­deti irói tehetség ízeivel fű­szerezi. Regénye különben vád­irat a kispolgár ellen. S ha a szélsőbali gondolkodónak s világnézet-alkotónak nem is adunk igazat, igazat kelt adnunk az írónak, a művész­nek. A polgári gondolat hal­doklásának korszakába ju­tottunk, a polgári gon­dolat szol idarítása már nem elég a ma új társadalmi rendet s új életformát kereső emberének. Új szolida­ritás kell, többre vágyik a polgári, liberális korszak emberi szolidaritásának mér­tékénél. Éppen ezért szatiri­kus mosollyal, vagv pedig szatirikus dühhel néz a kis­polgárra. Reményiknél mind a két szemléletformát meg­találjuk. Cassius úr, a kispolgár jel­legzetes típusa, botlog s bukdácsol itten egy felemás világban mely még az övé, de már új életáramok is dol­goznak benne, tehát már egyszersmind nem is az övé. Remenyik mindaddig meg is bírja oldani írói feladatát, míg a valóságoknál marad s belőlük gyúr rejtett lé­nyüket igazán megmutató torzképet. De azonnal el­veszti lába alól a talajt, mi­helyt föléjük kerekedve szin­­tétikus megoldást akar nyúj­tani. Persze szélsőbaloldali író ilyenkor azt a kifogást mond­ja, hogy világnézetének tel­jesebb kifejezése a büntető törvénykönyvbe ütközik. Vi­szont azonban ez <a véde­kezés ürügyül szolgálhat fél­

Next

/
Oldalképek
Tartalom