Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Zalay Gyula: Karom kitárom

Megigazította sapkáját a fején és tűnődve kezdte forgatni fekete ujjai között a papírlapot.

Azután megtapogatta a kenyérzsákját. Érezte egyik alsó sarkában a fél darab szárított halat és mellette a vereshagyma fejét. Feljebb megbökdöste a hoszszú szál kolbász derekát, meg a malackörmös sajtot, amit az erdőszéli hosszú ház konyhájában kapott. Ez hát mind meg van — gondolta. Vájjon nem lesz abból mégis baj, ha nem megy vissza azokkal a lovakkal? Ö szívesörömmel megteszi. Amán igazán nem fáradság neki ezért a bilétáért. Tán meg is kéne még mondani annak a csupaszképű képviselőnek, hogy ha gondolja ...

De hol van az már? Szemei előtt egyre csak sűrűsödött a tömeg, már a sínek közét is ellepték és a hurrázások mind messzebbről hallatszottak. A csupaszképűt nem látta sehol. Hol lehet az már?!

Na mindegy. Héj Kismarja, Kismarja.

Elgondolkozva állt az ajtó mellett.

Katonákat látott az irodába ki s be száguldozni.

Civilek, vasutasok jöttek, mentek s messzebbről mozdonysípok sivítása hallatszott.

No mindegy — gondolta. Még egyszer körülnézett, azután megsimította a nadrágszárát. A papírlapot kétrét hajtotta, betette a zsebébe, a kenyérzsákot levette a jobbválláról, átakasztotta a balvállára, azután kicsit megvakarta a fületövét.

— Azt mondta nekem, továris — tűnődött. — Ezt még eddig nem hallottam, Továris? Mi lehet az? No nem baj. Majd ... Hát hun az a vonat...?

OSVÁTH TIBOR

KAROM KITÁROM

Fekszem a szűz patak gyenge fövenyén. Két karom kitárom amúgy hevenyén.

Patak csordul, lomb megsusog csendesen, csak te hiányzol szépséges kedvesem.

ZALAY GYULA