Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-03-01 / 3. szám - Osváth Tibor: Tovaris
ben és többen kezdtek az irodába seregleni. Akik újonnan jöttek, azok is sorra ölelgették a csupaszképűt. Megint újak jöttek. Valóságos népvándorlás volt az irodába. A csupaszképűnek ki kellett menni, hogy a kintlevők is üdvözölhessék. Miska rettentően bámult és csodálkozott. Talán mégsem atyafia lesz ez az irodistáknak, — gondolta, hisz már vadidegenek is hurrát ordítoznak felé. Biztos, hogy a szolgabiró, vagy tán egyenesen a főispán. De ez megint nem lehet, mert ahhoz nagyon is zsengeéletű még. Addig s addig töprengett Miska az irodaajtóban, míg ki nem sütötte a titkot. Ez képviselő. Ügy látszik itt képviselőválasztásra készülődnek. Ernán egész biztos. Ott kint a hosszú, barna házban a sok embernek programbeszédet mondott. Most — ehun-e még katonák is jönnek is tisztelegnek neki. Miska nevetésre húzta a száját. Hát persze, hogy képviselő. Látott ő már ilyet otthon. Nem is egyszer. Akkurát ugyanúgy nézett ki, mint itt ez a zenebona. A csupaszképű egyszer csak odalépett hozzá az ajtófélfához. — Hát tovaris — mondta, most már mehetsz egyesen haza Vengrijába. Most már nem kell visszaszánkóznod Verhjegenszkbe a sóval meg a levelekkel. Majd akad itt valaki, aki gondjaiba veszi a lovakat. Miska ökölnyi szemekkel meredt a csupaszképű arcába. — Hogy ... hát.... most... — Most, igen most, — nevetett amaz — majd én mindjárt küldők valakit, aki elviszi a lovakat. Neked meg továris, Írok rögtön egy cédulát, ezzel elmehetsz Oroszország határáig. Hacsak — egy pillanatra, mintha megijedt volna — de azután rögtönösen nagyra tátotta a szemeit — nem, nem, most már egész bizonyosan elmehetsz. — Hát ... kezdte Miska. — Ma olyan nap van, hogy mindenkinek örülni kell. Na, élj boldogul barátocskám. Kirántott a zsebéből egy kis könyvet, gyorsan felírt valamit egy cédulára, kitépte a lapot, a Miska markába nyomta és odalépett a hurrázó emberrengetekbe. Miska csak állt és bámult.
