Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-03-01 / 3. szám - Szenes Piroska: A fekete halál megjelenik
De a kapuban összetorlódott nép lármája elfojtotta panaszszavát. A lovag, amint átugratott a sorompón, már is rákezdhette a köszöngetést. Csakhogy éppen a hordókészítő volt az első, aki ráköszöntött sunyin, mert hogy a szüret óta még nem fizette ki a számláját. Elnézett fölötte bosszúsan, inkább az asszonyokra vetett egy tekintetet, akik korsóikkal vízért mentek a Fonte-Brandára. Amint hajolgattak a nehéz árkádok alatt a medence fölé, ráncos szoknyáik szépen kidomborodtak és meztelen bokájuk világított a homályban. A Baptisterium fehér-fekete márványcsíkjai szelíd gyöngyfénnyel ragyogtak, a lovag megemelte kalapját, amint elment előtte és szíve meglágyult. — Nincs több ilyen gyönyörű egész Toscanában— sóhajtotta. A szürke magától állt meg a via Cittán, a sógora háza előtt. A vassal kivert nagykaput már behajtották, csak a kis ajtó állt még benne nyitva. — Hé! — kiáltott be a lovag lehajolva. — Kaput nyitni, emberek! A boltívek visszaverték hatalmas hangját. Rögtöni zaj felelt rá az udvarról és futó léptek kopogása a kövezeten. A szolgalegény hangos köszöntéssel nyitotta a kaput és a lovag beléptetett lassan a zárt udvarra, ami fölött úgy állott a darabka négyszögletes ég, mintha egy halvány selyemkendő lett volna ott kifeszítve. Halkan sziporkáztak rajta a felbukkanó csillagok. A márványkút csigaláncát egy nőszémély csörgette, kantáját az oroszlán szája elé tartotta, hogy abba köpje a ragyogó vizet. A szemközti istálló nyitott ajtaján át meleg, édeskés alomszag áradt és összekeveredett a konyhai illatokkal és az égő szurokfáklya szagával, ami a konyha ajtajában függő karikába volt illesztve. A konyhaajtóban állott az úrnő, Matilda. Hosszú posztószoknyáját övébe gyűrte és tiszta vászonkötényt borított rá. — Mi jót hoztál, Ricci? — kérdezte erős férfihangon. — Mért vezeted magad a kis lovat? A lovag odavetette a kantárszárat a szolgalegénynek és kelletlenül felelt: — Hazakergettem Battistát. Majd beküldők valamelyik nap a lóért. — Útközben elfelejtette az esetet,