Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Szenes Piroska: A fekete halál megjelenik

gára, Itália tündérét, a Madonna legbájosabb lányát a városok között, az úri fészkét, mely az elmúlt dicső századokban egyedül állt ellen Toscánában a vörös lobogónak; óh mily büszkén vallotta volna magát hív fiának! De ha látta a szemtelen, pénzzel telt kalmárokat feszíteni az úri uccákon, vagy a felfuvalkodott iparosokat, vagy a piacon ordítozó, nagyszájú popolikat, vagy akár a barátokat, akik a szegénység dicsőségét ugatják, míg mocskos bőrük alatt aranyakat rejtegetnek, akkor az ökle összeszorult!...

A napnak már csak aranyfénye látszott az ég alján. A szelíd szőlőhegyek gerincén az utat jelző ciprusok finom vonalakkal váltak el az égtől, mint a régi piktorok aranyhátú képein. Az olajfák nehéz, esti illata úszott a szelíd levegőben. Már alig jött valaki szemben, a város felé igyekezett mindenki; nemsokára lezárják a kapukat.

A város kapui előtt parasztszekerek torlódtak öszsze, friss zöldséget hoztak a reggeli piacra. A városi mészáros két legényével a vágnivaló marhát hajtotta. Egy úriasszony fehér öszvéren lovagolva jött a szőlőkből vidám kísérettel. Enrico lovag csak kedvetlenül üdvözölte, mert férjével éppen haragban volt. Boszszúságában a mezítláb rohangászó gyerekekre rontott, akik virágot szedegettek a poros út mentén és azok sikítva szaladtak tova patái elől. A város szélesre tárt nagykapuján ömlött a zsivaj, a kevert ételbűz és a közeli istállók szaga. A kapus csinos leánya kikönyökölt a kapu fölötti kisablakon, onnan nyelvelt az őrökkel. De a vörösszakállúra rámosolygott. A vámszedő hanyag tisztelettel emelte piszkos kezét felgyűrt karimájú kalapjához:

— Eladásra

hozod a vezetéklovat, uram?

— Tán

hajcsárnak nézel? — mordult rá a lovag gorombán. — A szolqám leesett útközben a lóról.

A kapun belül az őr felemelte a sorompót, hogy átengedje rajta a nobiiét a két lovával: — Törd kf a nyakad! — morogta utána.

— A

szolgáját otthagyja heverni az úton, — bökött a lovag után egy kurta paraszt, akinek eladásra hajtott disznaját most mérték le a vámosok. Meg is bánta rögtön, hogy a más dolqával törődött, mikor odakiáltották a lemért súlyt a vámszedő nyitott fülkéje felé. — Nem lehet az, kedveseim, hogy lehetne? — kiabált kétségbeesve. — Rossz a mérlegetek!...