Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-01-01 / 1. szám - Szitnyai Zoltán: Vendég a pusztán
Akkor lassú nyikorgással kinyílt a kertajtó. Az ispán jött lassudan a pázsitba rajzolt, keskeny út kanyarulatán. Megállott három lépésnyire az asztal előtt. Levette kalapját, köszönésképen a vendégre is nézett, aztán ismét az uraságra. — Elöljáróba gyüttem nagyságos uram, hogy alkalmatos vóna-e, ha gyünnének most az aratók. — Hogyne Kárász bácsi, — élénkült fel hirtelen Gábor — várjuk őkét. És pár perc múlva már hallatszott a húrok lágy cincogása, parányi tücsök cirpelés a végtelen tér boltozata alatt. Egyre közelebbről. A zengésből kicsattogott a leányének s meleg nótaszóval szálldosott feléjük: Nem érik a búza aratás után, Elszakadt a csizmám a lányok után... Az öreg ispán kitárta a kertajtót a menet előtt és helyet adott. Elsőnek a banda lépett be. Aztán az aratógazda búzakoszorús hosszú fokossal és pántlikás búzakoszorúval a kalapján, hószín-fehéren csillogó gatyában, meg rojtos-szélű ingujjban feszes, fekete mellény alatt. Rangosán jött a fényesre kefélt csizmákban, magasan hordott fejjel az ősz bajusz vadon bozótjával s napszítt öreg arcán olyan méltósággal, mint egy pogány hadvezér. Mögötte a koszorútvívő lányok, nekipirosodott arccal, mint a ráncos, piros szoknya a rugalmas, kerek csípőn. Magasan tartották a nagy búzakoszorút, melyen ezernyi aranykalász tornyai nyúltak égnek, mint aranytetős tornyok, a gótikus dóm testén. Büszkeségtől teli pillantásuk már messziről arra bátorkodott csillogó mosolygással, amerre az urak ültek a diófa alatt. Utánuk a férfiak, néhány gatyás, a többiek foltos pantallóban, ahogy a földekről jöttek a lehajlított kasza vállukra dobott munkásfegyverével. És végül, mint valami tarka madársereg, lányok és lányok, mindüknek kezében égszín búzavirág, tarkabarka szoknyák lebegő tánca, amint jöttek s már egész közelről csattogott az énekszó a húrzengés fölé sokasodva: Szakadjon él ránctól-ráncig a csizmám, Ha mégegyszer járok a lányok után. — Ó, a drágák! — kiáltott fel az asszony és piros lobbanás gyulladt ki az arcán. Gábor is felállt és a menet elé indult elkomolyodott ünnepi arccal. Az asszony szorosan vele, mégis fé|lépésnyit mögötte, ahogy asszonynak illik ilyenkor, az ura után. A vendég is felkászálódott s a széknek
