Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Lányi Menyhért: Az anyaföld rajongója

rezidenciájában, hanem kincstárnoknak. Ez pedig nálam is nehéz volt, de nála még nehezebb. Mert Gyurka — szégyen bevallani — de bizony szegény volt, talán az apjánál is szegényebb. Áldott ember volt az a Szentimréy bácsi. Vannak emberek — mint amilyen ő is — aki magával hozza azt a gesztust például, hogy lenéz a garádicsos kúria tornácáról és kiskirályi büszkeség tölti el, hogy ime: az én kúriám... amott a Tiszáig az én szántóim... fent az én bükkösöm, az Isten áldása permetezze... Hanem a szántókat már rég széthordta a parasztmohóság régen kisbirtokosok hetvenkednek rajta, a bükkösre rátette a kincstár a kezét holmi adók fejében, a kúrián meg omladozik a malter a bankok fenyegetésétől, meg a sehonnai pénzüzérek rátáblázásától. Hanem hát Isten áldása az ilyen embereken, hogy jobban tudnak aludni a jelzálog tehertől horpadozó tető alatt, mint mások a bankpalota hímes ágyán. És királyibbat is tudnak álmodni, mint sok reszketős király a békességes országban és nyugodt szívvel adják át a földi birtoklás batyuját a fiúnak, mikor megjön a vén kaszás, holott gyakorta semmi sincs már a bátyúban. Tradició ez már kérem a hét szilvafásnál, hogy semmitse haqyjanak a fiúra. Ür az úgyis! így volt az Gyurkával is, vaqv tán még rosszabbúl, mert ahogy az öreg nyomán elmentek a cifra temetkezési huszárok, már jöttek a pókhasú üzérek, kis és nagydobos végrehajtók és Gyurka — aki egy baráton kívül olyan elhagyatottan állt a világon, mint a hüvelykujjam — egyszerre csak azt vette észre, hogy az „én kúriám" nem az én kúriám, meg a szoba sem, ahol napvilágot látott, sem a kert, aho! édesanyja ült egykor, se szántó, sé erdő. Meg már nem is „nemzetes uram". Megeshetik ez — mondanák — botossal, gyárossal, bankossal is, elmegy vigécnek, könyvelőnek, miegyéb városi teherhordónak... De tessék megérteni, a Gyurkával nem mehet ez így... Mert hiába jön a likvidátor, az új tulajdonos, aki nagyhangon rendelkezik a gyepverte udvaron, hiába jönnek kőmívesek, ácsok, hogy városibb képet malterozzanak a vén kúriára, azt bizony senki emberfia nem magyarázhatja meg az én Gyurkámnak, hogy többé nem a Szentimreyeké ... Nem kérem, mert ha azt IV. Bélától kapták véren szerzett jogon, akkor semmi incifinci adósság, jelzálog, meg Isten