Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-03-01 / 3. szám - Lányi Menyhért: Az anyaföld rajongója
tudja, micsoda modern nyavalya, meg csavart fiskális igazság el nem veheti tőle... De nem ám! Nem is költözött ki onnan. Ott aludt a régi szobában, rendelkezett szakáccsal, cseléddel, lovagolt a régi lovon, vadászott, ahol kedve tartotta. Dehát a világ kereke más útra tért és először szép szóval, biztatással, utóbb meg már csendőrrel jártak a nyakára. Mert, ahogy bosszantották benne a régalvó virtust, ráüzent az új birtokosra — valami megtollasodott vargaember lehetett —, hogy be ne tegye a lábát az „ő udvarára", két jó golyót még bent felejtettek az exekutorok a vadászpuskájában ... Ámde berzenkedés ide, vagy oda, az új törvény csendőrei egy szép napon karonfogva vitték ki az országúira és Gyurka hasztalan döngette a rácsos kaput, aminek oszlopán két nehéz kőkorsó kínálta a vendégszeretet ócska borát. Ez volt az első dolog, amit még énelőttem is szégyelt. Nem is jött át hozzánk. Este tudtam csak elkapni a Központiban. Cigányok káréjában, bánatos nótában temette a régi igazságot, nehéz feje leesett az anyás kaszírnő ölébe, de még kotyagosan is ágaskodott benne a virtus: — Lelövöm a sehonnait, aki kitúrt. Fizetség fejében rátestálta a kávésra a vadonatúj Lancastert, amit „fentfelejtett" a kastélyban. Hogy aztán megbékítette a fáradság és a mámor, hazacipelhettem... Ott aludt mellettem egy néhány napig... de még a baráti áav is szúrta. Bizony akadt elég dolgom a Gyurka megbékítésével. A szántók mentén leste, mikor jön az új „urasáa" városi kocsin, legalább a kalapot üsse le a fejéről... Aztán nehéz viaskodásaim voltak vele, mezőn, réten, erdőn át... Hogy tán: nézne be a vármegyére, atvafi ott minden faktor, tán csak kap egy szolgabíróságot. — Mit gondolsz, — méltatlankodott, — hogy cseléd legyek ott, ahol úr voltam... Soha! Nem is lett! Úr volt... Legalább is ő úgy érezte. Mert foszlott rajta a lóding zeke, százfortélyos lett a sörtés kalap, de Isten ments, hogy megvendégeltette volna magát az én holmimmal. Már esettebb volt a feje, zavarosabb a szeme, szinte féltettem, mikor napokig elmaradt. így ment ez vagy félévig. Egyszer csak kitüzelt arccal rohant be hozzám. Láz égett a szemében, egész kiegyenesedett és mikor nem beszélt, dudorászott jókedvében.
