Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Surányi Miklós: A merengő titán

abban, hogy Wagner a maga Gesammtkunstjával a zenei gyönyörködtetésen túl valami egyetemesebb célra törekszik. Meg akarja változtatni az emberi élet képét, meg akarja magyarázni az ember rendeltetését és az élet értelmét, vissza akarja vezetni az embert a természethez s adni akar valamit az emberiségnek, ami a vallást, az érzéki örömöket, a kincsekért és hatalomért való küzdelem gyönyörét, az egyéni és a tömegambiciókat helyettesíti. Forradalmár, társadalombölcselő, agitátor, vallásalapító és emberboldogító törekvései voltak és rögeszmésen hitt a maga rendeltetésszerű hivatásában. Ha Nietzsche az erő vallását, Tolsztoj a jóság vallását és Ruskin a szépség vallását hirdette, s azzal akarta a gyámoltalan, bűnös és rut földi életet megjavítani, Wagner a természet és az ősi ösztönök vallásával akarta boldogítani az emberiséget. Abból indult ki, — és talán ott kezdte e! tévedéseit — hogy az antik görög élet az emberiség boldog aranykora volt; ennek a kornak művészi reflexé a görög dráma, amelyben építészet, szobrászat, festészet, költészet, zene, tánc, mimika, színjátszás összefogott, hogy kijelentse az emberi élet értelmét és szépségét. Vissza kell tehát térnünk ehhez a kollektív művészethez, amelyet idők folyamán a kultúra alkotó elemeire bontott szét.

Ez a nietzschei gondolat nem nélkülöz bizonyos költői logikát; de talán sohasem hangsúlyozta volna annyira Wagner, ha a forradalmak és a marxi szociológia születése idején a maga bőrén nem érzi az elfajult társadalom, az aranyborjú-imádat és a hatalmi téboly embertelen és értelmetlen kinövéseit. Nem szabad azt hinni, hogy az alkotó ember agyából a művészi tendenciák, a formák és mindezek bölcseleté époly készen és teljes fegyverzettel ugranak ki, mint Venus a tenger habjaiból. Az ember sokat kap kívülről és néha többet köszönhet a saját lelkében tá