Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám - Simándy Pál: Áprily Lajos költészete

Erdély emigráltjai közé tartozik: Áprily Lajos, az ismert és kitűnő költő is, aki néhány évvel ezelőtt — „a Sors akaratáénak engedve — szülőföldjéből kiszakított életét az anyaország földjébe plántálta át:

„Fordúl a Sors. Amerre száll a Nap:

A messzeségben síkok integetnek...

Sic fata volunt.

2.

A honi gyökerektől való elszakadás nem egy magyar széliemre volt már felszabadító, termékenyítő hatású. Ady esete a legnagyobb példa erre. Ady, akinek korai költészete mindössze az Ábrányi Emil művészetének rangjáig emelkedett fel és az epigonság bilincseibe volt verve: Páris ütésétől saját géniuszának tudatára és erejére ébredt föl a bénító hipnózisból. Ady ugyan egy keserű óra szentenciájaként úgy vélte, hogy „a zseni az idején jött vérbaj". Ám ez csak Lucifer igazsága. Az idejénjött emigráció, bizonyára alaposabb magyarázata e fölszabadúlásnak.

A „külföldi út": az anyaországi emigráció az Áprily költészetébe is lényeges fordulatot hoz. Azt kell mondanunk, hogy Áprily életérzése az Erdélytől való elszakadás által nyert igazában művészi tárgyat s így: formát is.

3.

Ami Áprily művészetének tárgyát illeti: valami különös titka van ennek a szomorú lelkű poétának.

Egy vaskos kötet fekszik előttem. Címe: Az aranymosó balladája és Áprily verseit foglalja magában, a már kötetekben megjelenteket és az újab-