Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-02-01 / 2. szám - Zerdahelyi József: Ha leesik a hó

Akkor költözött ki az édesanyja, szagos fenyőfaágyon a hegyoldalba kerített domborulások alá a többi hallgatás közé.

Hát ez volt a Pavel Soják háza.

Ebben múlott az idő felette most is.

A másik ház új ház volt. Az úgy került, hogy veje a gyárba járt, oszt együtt laktak a régi házban. Aztán jól keresett. Pavel is hordta a földecskéről az életet, krumplit, mit. A tej bement minden reggel az aszszony lábán a városba, néha tojás meg apró jószág is vele tartott. A fuvarzás meg, ha lehet, még jobban adta, mint addig. A hat gyerek eleje a gép szájához állhatott, meg a kapát is kezébe vehette.

Sok kis patak csurgóit a kútba.

De sokat is húzták. Mert forgott a világ kereke és pók font a rokkán, a gyapjúverő lóca meg a padláson porosodott.

Egyéb erkölcs is változott.

De hát futotta, még maradt is. Az a takarékban fiadzott.

És nem volt semmi baj.

Egyszer hazajött az ember a gyárból. Pirosság ömlött a képén, ahogy mondta.

— Ma

kihirdette az igazgató úr, hogy aki akarja, házat építhet, telket vásárolhat. Csak az egytízedét keli kifizetni a költségnek, a többit a gyár kölcsönbe szerzi meg, az állam is segíti, aztán a kereset egytízedével húsz év alatt ki van fizetve az egész.

Kimosolyodott a ház képe. Pável akkor már maga volt. Elpergett mellőle az asszony, a többi gyerek is. Eszébe jutott az ő háza születése, de csak sokára szólt és akkor azt mondta:

— Aztán...

ha nem lesz kereset?

— Ugyan

már... ilyet még gondolni is — tüzelt viszsza mind.