Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-02-01 / 2. szám - Zerdahelyi József: Ha leesik a hó

fakult és járást nyitott a szélnek, hogy nem győzték bele a mohát. ★ Pedig sokból ment ki a sovány fedél. Úgy került ösz­­sze valamikor a Pavel két keze munkájából. Aztán minden darabjába beletette a szívét meg a lelkét, meg a fiatal teste szilajságát is mind. Nyolc eszten­deig gyülött a hozzávaló. Apránként. Csak, ahogy a garasból futotta, meg egyéb dologtól lehetett. A fát az urasági erdőn válogatta hozzá. Soká válo­gatta. Csak aztán kezdte vágni. Előbb a tövéhez vag­dosott a nehéz fejszével. A nagy nekilendülésből visszhangos koppanás hordta a munka hírét a hegy­ormok között. Éket faragott a völgyre álló oldalán, aztán fűrésszel hasított a hátába. Egyszer csak meg­roppant a büszke szál fenyő. Pavel rávigyázott és a roppanásra hirtelen elkapta tőle a testét. A szálfa még pattogott, aztán megsuhogott a párás levegő­ben, kidőlt. Szempillantás alatt metszette le a gályát, aztán könnyű kézzel szaladt végig a fejsze a szurok­­fakadásos kérgén, hogy kicsillant a nyálas fatest és le­fordult róla a csernek való bőre. Lázasan dolgozott. Meleg volt. Júniusi meleg. Ilyenkor magasról tűz a nap és nekiveti a sugarait a mohás meredélynek, az égretörő gőgös szikláknak és kis időre benéz a sza­kadékvölgyek fenekére is. Az erdő kövér harmatja visszacsillogja a fényességet és a zugó patakok ezüst habot vernek. Az ágak végében gyenge hajtások ígérik az örök Ígéretet és az ilyenkor szelíden járó havasi szél szagos ködöt lehel a bujálkodó őstermé­szet levedző, párolgó szereleméletébe. Pavel nem érezte a meleget, pedig gyöngyözött a homlokán, nem érezte a nyárszagot se, pedig sokat teleszítta magát vele. Attól feszült úgy a melle, attól nyulott ki más ember közül és abból adódott a bel­sejének a buzogása, ami az életét vezérelte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom