Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-02-01 / 2. szám - W. Wimberger Anna: Két madár. Mária
Bíztatnak, búgnak, kétkednek, felelnek, már bizakodtam, már százszor levertek, mosolyogtam is, a pillám is nedves, míg hoppan a lépcső, csikordul az ajtó, míg belép a kedves. Mert akkor hirtelen fehér madár ül mindkét vállamon s a nap beözönli a világot. MÁRIA Mária, én nem járok hozzád a templomokba, hol glóriában, koronásán állsz. Én nem nevezlek égi királynőnek és nem akarom, hogy a kincset lásd, melyet néked visznek. Régen a régi legendát anyám monda emigyen: ...és mentek az éjszakán, a pusztán mentek a szélben és sehol a messzeségben lakóház, enyhe, meleg. Úgy elcsüggedt már, mire meglelték mégis a fedelet, hol langyos meleg volt és szelíd tehenek állták körül. Aztán jászolba fekteté a kisdedet... Mária, én akkor sírtam. És Mária, én most sem tartom vissza a könnyeket. Nékem Te vagy a csendes, mély erő, mely az asszonyok szívében nő, 'míg hordoznak egy új kis életet. Te vagy a szent, az áldó szeretet, Te vagy a szivárvány a könnytenger felett, Te vagy a hang, mely az éjben beszél és minden picinyke élet a Te öledbe tér. W. WIMBERGER ANNA
