Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-02-01 / 2. szám - Berényi László: Gyóni Géza emlékezete

Szabad madár, áldott madár Ujjong, cikáz, dalol, nevet. Lent botorkál a gyászcsapat: Betegség, rabság, gyászfogat — S öröme van a pacsirtának. A nyári égben most lelt társat: Ujjongó csókkal most köszönti Testvér, a te jó lekedet.

A költő egyedül maradt. Nem, velemaradtak a fájdalom marcangoló rémei és a kétségbeesés. A temetést követő napon ágynak dől s lassan megindul ő is azon az utón, amely a foglyok egyetlen szabaditója volt akkor. Szervezetét megőrölte a harctér borzalmas szenvedése és a sorvasztó rabság lassanölő gyötrelme, — lelkén pedig a szeretett testvér halála ütött halálos sebet. Ennek a halálnak reázuhanó fájdalma bontotta ki a végzetszerű sötét árny iszonyú szárnyait Gyóni lelke felett. Az édesanya megtört lelkének tragikus öröksége volt ez! De hatalmas szelleme még küzd az iszonyú rémmel. Ennek a küzdelemnek emlékét őrzi a „Sötét hatalmak kezében" című költemény-ciklus. De már egyre gyakrabban csillan fel nagy, sötét szemeiben a téboly lángja: látomásai vannak, titokzatos hangokat hall s a drótpalánkra ülő kis madárban Mihály lelkének visszatérését köszönti.

Néhány napig viaskodik a romboló kórral: még egyre ontja magából verseit, amelyekben ott lüktet a hazavágyódó fogoly minden lázas vágya. De már lankadnak a szárnyak... lelke már lehullóban van a téboly örvényébe. S hogy még borzasztóbb legyen vergődése: ő maga is érzi, tudja az iszonyú véget... ...retteg a közelgő téboly iszonyatától. Utolsó világos pillanataiban még végső számadást tesz, apró emlékeiről, kéziratairól rendelkezik. Megírja sírversét, amelyben így foglalja szavakba életét:

Boldog, ki itt jársz, teérted is Megszenvedett, ki lent nyugszik a holt: Véres harcok verték fel hírét, De csak a béke katonája volt.

Aztán örökre ráborult izzó nagy lelkére a téboly sötét árnya. Iszonyú testi-lelki gyötrelmek után végre örök pihenőt talált a zaklatott lélek.

Tizenöt évvel ezelőtt — 1917 június 27-én — szomo