Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Janko Jesensky: Szerencse a szerencsétlenségben (Ford. Farkas István)

tekintenek a szemedbe, vájjon becsületesek-e, a kezedre se kiváncsiak, vájjon birsz-e velük doigozni... Ha az ember úgy vinne nekik valamit és nem kérne tőlük, nem csinálnának ilyen komédiát- Még a borszékbe is leültetnének ...

A kapu alatt valahogy vidámabb volt, mint amikor jött. A bizonytalanság, amit bemenetkor érzett, abban a pillanatban eloszlott, amikor megmondták neki, hogy száz forintot se adnak az ő írására.

— Most legalább mindennek vége, — gondolta, miközben lassacskán bandukolt a kapu alatt — miattam akár ezerféle írást is küldhetnek, egyet se fogok megnézni.. • Csak jöjjenek ... egy zöld levél a zsidótól, bedobom a tűzbe, egy fehér a takarékból, darabokra tépem, egy piros a bankból — ezzel meg a pipára gyújtok.

És már ki is húzta füstös kupakos pipáját. A hüvelykujjával megtömte, a lajbijábó! gyufaszálat vett elő, fölemelte a lábát, végighúzta a nadrágján és tenyerével kerítette a kénlángot s hogy a kén elejét odatartotta a pipára, nagyokat szippantott és fehér füstfelhőt eregetett. Hegyeset sercentett hozzá a fogai közül.

— Ügy sincs egyéb dolguk, hát csak Írogassanak, — gondolta tovább, — nem nézem én meg többet. Ha arra kerül a dolog, hát adják el mindenemet. Legalább lerázom a gondom a nyakamról mind. Nem kell eszembe tartanom, hogy itt az egyik adósság, ott a másik, amott meg a harmadik.

Ez az elhatározás kissé felvidította. Talán egész vidám lett volna, ha nehány krajcárt érezne a zsebében- Csak az bántotta, hogy egyenesen haza kell mennie, étlen-szomjan a falujába. Három órát gyalogolni a sárban, pocsolyában. Nagyon szeretett volna egy