Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Janko Jesensky: Szerencse a szerencsétlenségben (Ford. Farkas István)

kicsit leülni valamelyik korcsmában és meginni vagy két decit... De hiába, ha nem lehet, ha nincsen pénze. Hitelezni pedig nem hiteleznek. Azt gondolta, hogy segíteni fognak rajta a bankban. Kifizette volna az adósságot azoknak a szigorú embereknek, akik lefoglalták a tehenet és a bikaborjút egy héttel ezelőtt, s akkor maradt volna früstökre is, a tehén is felszabadult volna a borjával együtt... Most aztán két szék között a földre esett. El sem adhatja őket, hogy az adósságot kifizesse, de kölcsönt sem kap, hogy a tehenet fölszabadítaná.

—Jól berántottak az átkozottak! — kiáltotta fennhangon és öklét a levegőbe emelte, amint kénytelen-kelletlen, lépésről-lépésre haladt a sáros országúton.

Ködös, nedves és hűvös novemberi idő volt. A fasorokra szürke köd borult- Az országút száz lépésnyire már elveszett benne. A hegyekre sem lehetett látni. A mezőket hó takarta, mely esővel vegyesen hullott és azonmód elolvadt az út sárga, agyagos sarában, megtöltve vízzel a mély kerékvágásokat. Az útat középen dombosra hegyelte a sár. Az cupogott Kostyál Gyúró nehéz csizmái alatt. Bőrborította halinája egészen átázott. Vöröses kendője, mely a nyakába csavarodott, a nedvességtől megfeszült és szorította. Hegyes kalapja a karimára gyűjtötte az esőt és onnan mind gyakrabban az orrára cseppent.

Lehet, hogy ezek az esőcseppek juttatták eszébe Veronikát, a feleségét. Az majd sír — gondolta magában, — s vele a gyerekek is. Jó mulatság lesz, az bizonyos!

Egy kevéssel előbb még arra gondolt, hogy nem törődik semmivel és felvidult, de most egyszerre elbúsúlt bele. Az lehetetlen, mégis csak mindenre gondolnia kell. Rög