Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás
Iván megint felült, türelmetlenül kapott a kabát belső zsebe után. — Itt van! Magához húzta az anyját és remegő kézzel, türelmetlen sürgetéssel nyomta kezébe a megtalált levelet. — Azonnal, de most azonnal tessék ezt elküldeni . . . tessék mondani a lánynak, hogy szaladjon. — Viszem már, viszem, de te feküdj vissza, mert megfázol, Iván. Csöndesség borult a betegszobára, Mici a kályha mellé heveredett, az óra nyugodt tiktakkal haladt a maga útján és kint az uccán pedig futó szánkák csengetyűje verte az élő idő ütemét. Két hét múlott el így, a két hét alatt kabátzsebben hevert a levél, felszabadító könnyebülés sok-sok szoronqó családnak. Két hét mulótt el Pesten is, a Fő-uccában, Máriáéknál. Ott most szép a tél, a Széna-téri jégDálya sercegő tükrén vidám kacagású korcsolyák siklanak és éjjel a Vigadóból vagy Katholikus Körből táncok zenés taktusa hullik az ucca dermedt csendjébe. Fent a Várban Russwurmnál ilyenkor jó a habos gesztenyepüré és utána vidáman koppan a cipősarok a gránitkockán a Csalogány-ucca szerelmes sötétjében. Kopogtattak az ajtón, Iván riadtan kiáltott. — Szabad! Szemző Viktor volt. Lelkendező örömmel szorította meg Iván kezét és amikor kezében érezte a levékonyult ujjakat, komollyá fordult az arca, meleg jóság volt a hangja. — Te ugyan jól megijesztettél minket. Hát ez meg mire való volt, az a szamárság, hogy ilyen télen vágj neki annak az útnak? Iván legyintett. — Hagyd ezt, az embernek ilyesmit is csinálni kell: csak a szimpla ember él szamárságok nélkül ... De ne te kérdezz engem, hanem inkább te beszélj. Szemző leült, a cigarettája után nyúlt. Sunyin nézett körül, mint a surranó tolvaj. — Lehet? Iván nevetett. — Lehet, de nekem is adj egyet. Rágyújtottak, Iván óvatosan, kicsit szippantott és asszonyos könnyen eresztette el a füstöt. Még szippantott vagy hármat, azzal odaadta Viktornak. — Dobd el, még nem lehet . . . A kályhához vitte Viktor a cigarettát, bedobta. Ami
