Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás

A hideg és a döbbenet lassanként lefoszlott az arcokról, az alpolgármester, aki terményt vett és eladott, keserűnek érezte a kávéját és még egy adag cukrot kért a pincértől. Az ügyvéd, aki a báró mellett ült, észrevette, hogy egy fehér cérnaszál ékteleníti a báró sötétkék kabátját Odanyúlt, levette. A báró szórakozottan szólt: köszönöm. Kormos, a szolgabiró, aki kiélt hete jött el felülről és mielőtt elfoglalná új hivatalát, szórakozni jött fel Budapestre, hátravetette fejét és kihívó vidámsággal szólt az asztal végén ülő fiatalok felé.

— Nna,

fiatal urak, most mutassuk meg, ki a legény a gáton . . .

A szájak némán csukódtak egyenes vonallá, nem adott választ senki sem. Kormos ekkor könnyű buzgalommal kezdett beszélni.

— Találkoztam

én ott fent egy lelkes emberrel, aki első hívásra vállalkozott olyasmire, amire akkor senkise jelentkezett. Őszintén szólva meglepetés volt a vállalkozása, mert tőle igazán senki se várta ezt . . .

Iván arcát elöntötte a vér, de nem mozdult, csak az ökle szorult keményre az asztal alatt.

— Úgy

tudom, amire vállalkozott,, azt nagyszerűen el is végezte, úgy hallottam legalább illetékes helyen.

Iván nem bírta tovább. Forrongó vérét, lüktető agyát komor, nyújtott szavakba erőszakolta.

— Gyilkosságra

nem vállalkozom!

Az asztalnál ülők egyszerre Ivánra néztek, a vasúti váltókézelő meleg jóságot küldött feléje a szemek vezetékén. A báró csendesítő, nyugodt szavakat ejtett.

— Ez

nem gyilkosság, az hőstett.

— Ez

gyilkosság, báró úr.

<— Nagy célok érdekében ezt joggal lehet felhasználni.

— Nagy

célok érdekében csak nagy eszközök jók, báró úr. A politikai gyilkosság a legundokabb gyilkosság, mert a gyávák és a gyöngéik rendelik meg . . és mindig akadnak beugratott, megkótyagosított emberek, akik vállalják ... Az én fejem tiszta, báró úr, én nem vállalkozom. Különben is tud erről a kormány valamit?

A báró fölényesen mosolygott.

— Vannak

dolgok, amelyeket a hivatalos kormányköröknek nem szabad tudniok ... — sokat mondóan