Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás

azt hitte, hogy ő hívta ki a románok durvaságát. Most pedig, ahogy a szeme áhítattal pihent Márián, úgy látta, hogy nem volt szükség ott semmi kacérko­dásra. A szerelem jóságos optimizmusa kiengesztelte Ivánt. Vacsorára Mária mellé ültették, vacsora után pedig, a katolikus kör erkélyén melléje került. Akaratjavesz­­tett ember némaságával ült mellette, a lány megpró­bálta néhányszor, hogy mondatokat csiholjon ki belő­le, de amikor látta, hogy csak szótöredék hullik, meg­­únta. felhúztál félvállát és a pódiumra figyelt. Magas, szürkülő fejű szikár pap állott az emelvé­nyen, bal kezével a reverenda gombját fogta, a mell környékén, jobbjával pedig nyugodt, kimért gesztu­sokkal kisérte beszédét. Bűnökről beszélt, a háború utáni társadalom sebei­ről, a hit nélküli életről, a hiúságról, a test szerelmé­ről. Divatos szónok volt, az emberek tolongtak min­den beszédéhez, hallgatták, de nem azért, hogy meg­hallgassák, hanem mert a lelkek szomjazták önön bű­nük megismerését. A sikkasztó pénztáros kéjes hideg­lelést érzett, amikor a pénz gyilkoló vágyáról beszélt a páter, házasságtörő asszony mámoros, bűnös órák örömét köszönte néki, mert míg lehajtott arcán a megbánás könnyei a rúzst barázdázták végig, a bűn emlegetése a bűnök kéjét idéztei vissza. A közélet vámszedői áhítattal bólogattak neki igent, mikor a közélet tisztaságát követelte és a keresztény hit pénzváltói lihegő tüdővel tapsoltak, amikor Krisztus országát kívánta erre a földre, mert olyan végtelen távlatát tárta fel előttük a jónak, amilyenhez ők aka­ratuk bénasága miatt sohasem érhetnek el. Az nem vont lei aztán semmit Varga páter érdeméből, hogy amikor lelépett a pódiumról, vagy a szószékről, pici kís bölcs nevetéssel1 a szája szögletében, mint egy mosolygó Savonarola-ércarc, hogy akkor a pénztáros sietett a hivatalába újabb lopott pénzkötegért, az asszony az óráját nézte, nehogy elkéssen a találkozó­ról a politikus a parlamentbe sietett, hogy magasztos fenköltséggel fecskendezze tele az ámuló lelkeket és soha többet, most az egyszer utoljára moziengedélyt járjon ki a miniszternél, mert már élőleget is vett fel rá. Iván érdeklődéssel hallgatta a pátert, egészen elő­re hajolt az erkély korlátján. A páter még mindig beszélt, a testről a táncról, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom