Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás
— Köszönöm, Lovak néni, elég volt, nem kell több . . . viheti, nem kell semmi . . . Az öregasszony értelmetlenül rázta- a fejét, amíg kiért a szobából. Biztosan a Lengyelékről hallott hír kedvetlenítette el. Hiszen ő már régen észre vette, hogy Bodák úr szokatlan élénkén érdeklődik minden iránt„ ami a harmadikon történik. Visszafordult. Félénken szólította meg Ivánt. — Bodák úr, ne haragudjon, zavarom? . . . mondhatom, Bodák úr, Mária kisasszony igazán nem oka, hogy a katonák azt a botrányt rendezték, ő nem tehet arról, hogy szép . . hiszen én láttam volna . . . sohase nézett rájuk . . . Bodák úr . . . Iván kezében éppen a cigarettatárcája volt. Megmarkolta az ezüst szelencét és felfakadó nehéz keserűséggel, magasra lendülő kéizből vágta a szoba sarkába. A cigaretták kihullottak, szertegurultak a padlón. Lovákné ijedt alázattal, hátráló lépéssel ment ki a szobából. Bement a konyhába, behúzte az ajtót maga után és szomorú biztossággal állapította meg önmaga számára. — Bolond, hát bolond . . . biztosan szerelmes. Iván csontjaiban az átvirrasztott éjszakák fáradtsága ólmosodott. Ledűlt a divánra pihenni, de a semmibe meredő szemek nem tudtak lecsukódni. — Más is akarja, más is kívánja, — ez a két mondat pergett agyában, bénitő egyformasággal, mint a villanyreklám betűlánca. A feje felett, egy emelettel feljebb laknak Máriáék, talán most éppen pontosan felette áll, csak vékony famenyezet választja el őket. Ez a közelség és a valóság irtózatos messzisége nyugtalanná tette Ivánt. Felugrott és lerohant az uccára. A Dunaparton végig, az Erzsébethidon át ment Pestre1. A címet vette elő, amit még Bakos András bízott rá. Fáradtság és hideg eltűnt a testéből, a sietésben kimelegedett, mire felért a második emeleti ajtó elé. Már a csengőgombon volt az ujja, amikor a szeme a névtáblára tévedt. Nyáry Albert báró. Iván elnevette magát. .— Hát őhozzá visz az út? . . . ezt megmondhatta volna az öreg Bakos. Becsengetett Az irodában kifésültfejű elegáns fiatalember ült. — A báró urat tetszik keresni? Iván a vállát vonta.
