Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás
— Én nem is tudom, kit keresek, nekem csak anynyit mondtak, hogy ide jöjjek. — Akkor tessék leülni, a báró úr mingyár jön A falakon képek, plakátok voltak kifeszítve, feldarabolt térkép, vérző ország, döglött oroszlánon rágcsáló egerek, egy pusztuló állam tragikus ábrázolásai. Iván előtt, amig a képeket nézegette, először tárult fel teljességgel a kataklizma szörnyű horizontja Egyszerre a* boldogság jóízű árama öntötte el amikor arra gondolt, hogy néhány óra idegeket őrlő izgalmával ő is hozzájárult ahhoz a nagy munkához amely ezeknek a képeknek kísértő rossz emlékét is ki akarja irtani a szenvedő nemzet emlékezetéből. Nyáry báró lépett be a szobába és ahogy megpillantotta Ivánt, kellemetlen érzés árnyéka húzódott el az arcán. A belső szobába mentek, Iván átadta a feljegyzéseit. — Azt hiszem, a báró úrnak szól ez? . . . nekem csak címet adtak, nem mondtak egyebet. A báró átfutotta az írást. — Igén . . . igen, nekem szól . . . Mi, hát bizonytalan a helyzet? Nem tudják az emberek, hogy mit csináljanak? ... No jó, jöjjen el holnap a belvárosi kávéházba, este vacsorái után. Egy kis összejövetelünk lesz, ott majd tájékozódhat mindenről. A báró felállt. — Bocsásson meg. nem tartóztatom tovább, legyen holnaip szerencsém. — Visszaadta az írást Ivánnak. — Ezt meg légyen szíves, iktattassa be a másik szobában. Iván kiment és a fiatal embernek adta át az írást. Az unott egykedvűséggel vette kezébe, ráütötte a bélyeqző’t, sorszámmal látta el. bevezette az iktatókönyvbe. Izgalmak, szenvedések, kockázatok nehéz gyümölcse szürkén vonult be a többi akta közé. Iván ézt már meg se várta, kedvetlenül, leverten hagyta ott a nemzetmentés központi hivatalát. Semmi nagyvonalúság, semmi erő Amikor tettekre lenne szükség, akkor iktatnak, könyvelnek, lajstromoznak kényelmes hivatalok puha székében. Hol a vezér, hol a mindent kockáztató léndület? Amíg a lépcsőn leért, Iván leverten állapította meg. ho^v nincsen és az a munka, ahová társnak szegődött, kisméretű emberek ártatlan játéka csak, akik szeretik a hazájukat, szeretnének tenni is azért valamit, de legfőbbképpen szeretik a saját kényes bőrüket. A nagy
