Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás

’ássál haladtak tovább az országúton Iván leikébe is egyszerre a csönd és a hirtelen jött nagy nyugalom költözött. Nagyot szippantott az új levegőből és úgy érezte hogy az csakugyan más. Jókedve jött, be­szélni kívánt. — Hát aztán sokszor csinálja végig ezt a kis kirán­dulást? A paraszt legyintett az ostorával. — Majd minden nap, tekintetes úr . . . — És nem fél hagy észreveszik, vagy megismerik? Nevetett. — Úgy kell azt csinálni, hogy ne vegyék észre. Reg­gel lesz, mire visszaérek, de persze nem megyek egyenesen haza, hanem ki a fődre. Munkába állok, mintha semmise lett vóna. Egyszerű ez nagyon, csak meg kell csinálni. A vicinális állomásához értek, Iván leszállt a szekér­ről. Elővette a pénztárcáját és mert nagyon hálás volt és mert érezte, hogy jutalmaznia kell, nagy pénzt vett elő Száz koronát. Odaadta. A paraszt elvette a pénzt, megnézte és zord rideg­séggel szólt. — Uram, ez kevés . . . Iván meglepődött. — Hát hogy vóna kevés? A paraszt tréfára fogta a dolgot, sunyi mosolygás szökött a bajusza alá. — Ahány lövés, annyi százas . . . most csak kettőt kaptunk . . . mit tetszene szólni ha ötöt kaptunk vó­na, mint a múlt héten is egyik nap . . . kétszáz a taksa. Iván nem ellenkezett tovább, kezébe nyomta a má­sik százast is mert az állomáselőljáró már kiáltott fé­léje: — Tessék sietni, indulunk . . . VII. Budán, a Fő-uccai bérházban a vicéné már a lép­csőházat súrolta, amikor Iván megérkezett. A lakók pokrócokat teregettek a belső folyosó vaskorlátjára, a kíváncsiság megállította kezükben a porolóvesszőt, az első emeleten is, a harmadikon is, amikor Iván be­csöngetett második emeleti lakása ajtaján. Lovákné, a házi asszonya összecsapta a két tenyerét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom