Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás
— Hát vissza tudott jöni Bodák úr? Azt hittem, sohasem látom többet, hogy nem is iehet onnét fentről visszajönni. Iván mosolygós jókedvvel rázta meg az öregaszszony kezét. — Hogy vissza tudtam-e jöni, az most nem fontos, mert itt vagyok. De több az annál, Lovák néni, hogy nagyon hideg volt éjszaka a vonatban, tessék jól befűteni. De hamar ám . . . Az öreg asszony betessékelte Ivánt a szobájába, hamar hozott piros parazsat és lángra lobbantotta a szegényes, vékony tüzelőfát. Iván elibe állt. — Most pedig mondja el Lovák néni, mi újság? — Mingyárt, mingyárt, először hozok égy kis reggelit, azután majd elmondok mindent. Lovákné különös tisztelettel kezelte lakói közül Bodák Ivánt. Ez a sovány öregasszony szolgálója volt harmincegy esztendeig egy járásbirósági irodaigazgatónak, a harminckettedik évbon felesége, a harmincharmadik évben pedig özvegye lett, özvegységében három szobája közül hármat adott ki diákembereknék, ő maga pedig ágyát a, konyhába állította be. A lakóit különös szigorúsággal válogatta meg, csakis közös ismerősök jótállása mellett lehetett hozzá bekerülni, mert nagyon félt, hogy envszer megölik. Aki pedig egyszer kicsomagolta nála a kofferjét, azzal azután anyai szigorral báni. A kis cvikkeres Frankéi szobájából egy este leányviháncolást hallott, másnap Frankelnek csomagolnia kellett. Fenyves Károly, a másik szobaúr szórakozott volt és az előszoba ajtóban felejtette a kulcsot. A kulcsot Lovákné azonnal bevonta és soha többet ki nem adta a kezéből, így aztán Fenyvesnek naponta néha huszonötször is várnia kellett, amíg néki ajtót nyitottak. Amikor Iván beköltözött a szobába, csudálatos rend és tisztaság volt minden szögletben. Másnap reggel pedig amikor Lovákné behozta a reggelit, nem ösmert rá a szobára. Minden asztalon, minden szekrényen, a könyvespolcon szerteszéjjel papirosok, könyvek terjengtek, az asztalterítőn dohánypor és cigarettahüvely, a széken tus és akvarellfésték. Mielőtt még kitörhetett volna belőle a kétségbeesés, Iván erélyesen szálasodott fel előtte. — Itt pedig Lovák néni ne rendezzen semmit. A port letörölheti, kisepregethet, de ebből a szobából
