Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-12-01 / 10. szám - Tamás Mihály: Halálugrás
báró szemszögletéből nézve hibátlan logikájú volt. Honnét tudja ő azt hogy ennek a Bodák Ivánnak nincs útlevele? És mi köze neki a Bodák Iván útleveléhez? Eleget szaladgált ő a sajátja után, még az kellett volna, hogy a Bodák Iván dolgát is ő gondozza. Igaz ugyan, hogy ez a Bodák Iván a kommün alatt három hétig rejtegette a lakásán és amikor a házmester feljelentette, mert gyanakodni kezdett azokra a csomagokra, amelyekben délben, este enni vitt a bárónak, és házkutatók jöttek, hirtelen az ágyba dugta a bárót maga pedig betegséget színlelt és a báróra feküdt. Kellemetlen volt, az igaz, majd megfulladt, de mégis csak sikerült. Utóvégre Bodák Iván csak hazája iránti kötelességét teljesítette, amikor egyik főurának életét életre-halálra óvta. Ez kötelessége volt, a kötelességért pedig nem jár jutalom, se viszonzás. Ezt a gondolatsort Iván fűzte így egymásba és amikor a végére ért, nagyon szomorúan szólt: — Nem baj, majd csak lesz valahogy. Együtt mentek vacsorázni, utána a báró búcsút vett tőlük. — Nekem még egy látogatásom van, onnét megyek az állomásra. Igazán sajnálom, hogy nem mehetünk együtt . . . apropó mi a szándékuk? Klári szólni készült, a hordárral való dolgukat akarta elmondani, de Iván a szemével intette le. Egykedvűen válaszolt. — Majd csak lesz valahogy . . . — No jó, hát adieu .... Ahogy egyedül maradtak a kávéház szögletasztalánál, Klári első dolga volt megkérdezni Ivántól, miért nem lehetett elmondani a bárónak, hogy az öreg hordár fogja őket beszöktetni a vonatba. Iván nagy barna szemében az egyedülvalók ereje csillant meg egy rövid pillanatra, mikor kezébe vette a lány kezét. — Kicsi húgom majdnem hogy asszonyom . . . Klári elvörösödött és elrántotta a kezét. — Ne . . . Ne . . . iván úgy tett, mintha észre se vette volna. — Nekünk még az is bizsergeti a mellünket, ha meg tudjuk néha mutatni a hatalom élvezőinek, hogy a magunk erejével is tudunk valamire jutni. Megálljon csak, hogy elképed majd a báró, ha mi is beszállunk az ő fülkéjébe . . . Már jóval az állomás előtt találkoztak a hordárral,
