Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Tersánszky J. Jenő: Az átkozott kincs

öregnek, hogy guta éri halálos fáradtságában, ezzel a hóhérnál is kegyetlenebb izgulattal.

A hajnal, a reggel, úgy találta az öreg Dudást ébren kínlódva vackán. Csak egyegy aléltság húzott végig eszméletén, amiből rosszabb volt fölvirradnia.

Szószerint kész kínszenvedés volt ez a kincs az öregnek. Álmát vette, étvágyát vette, józan eszét vette, erkölcsi egyensúlyát vette el.

Az csak természetes, hogy az öreg Dudás nem egyszer gondolt rá töprengése közepeit, hogy a családjával közli a szerencsét a pénzes fazékkal. Hadd ossza meg nemcsak az örömet, hanem ezt a gondot is, mással is, a kincs miatt.

Ámde ezt a szándékát is olyan határozottan dobta el magától az öreg Dudás, mint azt, hogy a kincset hivatalosan beszolgáltassa.

Az öreg szinte látta, szinte hallotta, hogyan kerekedik sok lánya, fia, unokája között a kincsen szörnyű viszálykodás, halálos gyűlölködés ... végül talán árulás és botrány.

Nem! Akármelyik fiát, vagy lányát vette számba az öreg, egy sem volt méltó bizalmára.

Nojó! Kisemmizni nem akarta pereputtyát az öreg a kincsből. De amig rendes pénzre váltja, hogy ő maga ossza szét családja közt... addig az öreg magának akarta tartani a titkot.

El is határozta végérvényesen a következőt. Először is meg kell becsültetníe a kincset és aztán kéz alatt értékesíti.

Tudott egy öreg órást a városban, aki ilyen-