Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Rácz Pál: Apák és fiúk

Anyja még a konyhában szöszmötölt. Hozzáment és félig súgva kérdezte:

— Mi

lelte ezt a Basa Julist?

Az asszony megtörölte a kezét és a fiára nézett.

•— Haggy neki békét, lelkem.

Máté nem értette.

— Miért

hagynék neki békét?

Az asszony szerette volna abbahagyni a beszélgetést.

— Máj

rágyüsz magadtól is . . .

Máté egész éjjel hánykolódott. Lázas képzelődés verte fel lelke nyugalmát. Mi történhetett Sulissal? Próbált aludni. Magához ölelte képzeletben és úgy vallatta:

— Mi

van veled, Juliska?

A kutyák vadul vonítottak. Bizonyára azok is idegent éreztek a faluban Lármájukkal kiverték fejéből a képzelődést. A szalma is szúrta az oldalát az ágyban. Egy egér a sarokban a táskája körül szaladgált. Apja a tornácon aludt és horkolása behallatszott. A bátyja szabályos mély lélekzéssel árulta el, hogy fáradtan alszik. Csak az anyja sóhajtozott néha.

— Édesanyám

nem alszik?

Az asszony suttogva szólt vissza.

— Hajnalodik

mán, oszt felkelek.

Máté megfordult. A fehér fal messzi tájként verődött vissza a szemében. E táj közepén Juliskát látta. Mintha ő is sietne feléje, hogy mégegyszer a szemébe nézzen és megkérdezze tőle:

— Juliska,

szeretsz még?

Számtalanszor elismételte ezt a kérdést, míg belekábult . . .

Nem sokáig elhatott, mert Csendes Mihály beszólt:

— Máté,

kőjj fel te is.

A fiú felnézett.

— Nem

tudok én már kaszálni, édesapám.

Az öreg az ágy elé állt. Tekintetében valami ideaen volt. Máté úgy érezte, hogy gőg volt. Az, ami elválasztja az urat a paraszttól, otthon, a faluban . . .

Csendes Mihály azonban nem hagyta a fiát gondolkozni.

— Máté,

te! Tizenkét évig tanultad, hogy miként kell csalni a népet, most ayere és tanuld meg, hogy miért kell megbecsülni a népet . . .

Csendes Máté elsáppadt. Úgy nézett fel apjára a tarka párnák közül, mintha ellenséget látna benne. Az