Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-12-01 / 10. szám - Rácz Pál: Apák és fiúk

úri nép ellenségét. Nem szólt vissza. Szeme lassan megnédvesedett és arra gondolt, hogy odaát Basa Juliskáéknál is az úri népet látták benne.

Lehorgasztott fejjel ment a bátyja után. Ledobta a kabátját az árokszélre. Belső zsebéből kihullott az oklevél. Nem is vette észre. Ott feküdt a harmatos fűben a finom fehér papír. Egy cincér azonnal a közepére telepedett.

Csendes Mihály a kezébe nyomta a kaszát. Nagyot nevetve mutatta meg a helyét.

— Haddiám!

Hogy megyen a munka?

Máté belevágta kaszáját a lóherébe. Azt hitte, hogy feljajdul a néma anyaföld. A kasza hegye mélyen beleszaladt egy nedves vakondtúrásba.

Ferenc észrevette és felkacagott.

— Vigyázz

öcsém, mer levágod a vakondok farkát!

Messze elmaradt mögöttük. Még a béresfiu is jobban bírta, mint ő. Dél felé kidőlt. Alig állt a lábán. Édesanyja összecsapta a kezét, mikor délben kijött az ebéddel, és elébe adta a habart paszullyal telt cserépszilkét.

— Édes

egy lelkem, te belehalsz ebbe!

Ferenc megveregette a vállát.

— Aki

a jányok után tud járni, az tuggya megfogni a kasza nyelét is . . .

— Mire

célzol Feri? — pattant fel Máté és szembenézett a bátyjával.

Az öreg Csendes Mihály azonban rájuk szólt:

— Hagyjátok

abba! Láttyátok, hoov nem úrnak való a munka . . .

Ferenc erre sem hagyta magát.

— Édesapám,

haggyon engem kibeszélni!

Megfordult és karonfogta Mátét.

— Gyere

csak!

Az árokpartig vonszolta és ott leültette a kabátja mellé Maga is odatelepedett.

— Nicsak,

Máté!

— Hallgatom.

— Mán

tegnap este akartam neked mondani, de eltűntél ... Ne erigy te Julisékho.

— Miért nem mennék? — pattant fel Máté.

— Azér, mer úgyse érsz vele semmit.

Lesütötte szemét és egy száraz fűszállal az ott heverő diplomát kezdte piszkálgatni.

— Tudod öcsém úgy van ez, hogy amíg te ezt az írást vótál megszerezni drága pénzért a városban . . .