Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Féja Géza: Tömörkény István (Ortutay Gyula könyve)
külső volt, bévülről éppen ellentétes folyamat játszódott le: fölébredt a vágy a „régi szegedi élet" után. A régi békés derűt, zsíros nyugalmat, puritán egyszerűséget. a horizont nélküli boldogságot áhítozta mindenki. De ez a visszaáhitozott „régi életstílus" merőben felszínes volt snem jutottéi oda, ahol a „régiség" jobbik fele őríződött: a szegedi s tanyai nép kultúrájához. Ekkor jött az Ady-nemzedék, mely kitört ebből a légkörből s Nyugat felé ment. Volt egy másik, mely észrevette, hogy ez az ál-régiséget imádó közönség igen szívesen veszi s falja a múlt századvég nemzetközi mulattató irodalmának az utánzatait. Szállította is neki buzgó igyekezettel. Tömörkény István végleg horgonyt vetett Szegeden, belekerült ebbe a polgárságba s szórakoztatni kezdte az utóbbi módon. Az már tisztára tehetségének köszönhető, hogy nem maradt mindvégig ezen a vonalon. Tehetsége tapintott rá, hogy van ennek a zárt szegedi életnek egy mélyebb s értékesebb rétege, amely reá vár: a népe. S ezzel Tömörkény végleg rátalált az útjára: egy kifogyhatatlan világra, mely olyan biztosan s áldásosán táplálta őt, akár a föld. Ez a nép nem olyan, mint a tiszántúli, a tiszavidéki, a kis nemességgel kevert beregi, melynek lobogó láza szinte ösztönösen hős és hősök teremtésére ingerel. Inkább csöndes, ritkaszavú, békés és megbújt, zárkózott életű. Kevés szó, kevés esemény; ez a világ valósággal' kényszerítette az írót arra, hogy belső alkatuk felé fordítsa szemét s a néma, alig ismert, mélyben búvó nép szellemét törekedjék kifejezni. Á belső történés fényét, színét és melegét festette, rajzolta oda a szó s a tett mellé, így lett a népélet s a népiélek nagy mindennapjainak a krónikása. Olyan az ő művészete, mint az ezervirágú rét. Hasonlóak és mégis mások, külön élet mindegyik s együtt mégis egészet adnak. Ilyesfajta az itteni népélet, melynek valósága lenyűgözte Tömörkényt s igazán nem volt hivatva arra, hogy a virágzó, apró, életelemekből nagy összetevőt csináljon. S de jó, hogy nem lépte túl hivatásának a természetes határait. Ebben a szelíd, nyugodt termésben mégis volt valami forradalmi erő Ezt Ady is észrevette s meg is írta a „Magyar Pimodán"ban: „Az, aki Sze
