Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Féja Géza: Tömörkény István (Ortutay Gyula könyve)

geden, sőt Szögedében, ugyanazt csinálja a tanyanyelvvel s tanya-gondolattal, mint a városival s rafinálttal, a legvárosibb, legraffináltabb és legbetegebb írózseni, ő is az én emberem és tanúm." (Ortutay is idézi.) Tömörkény nyelve csakugyan lesiklott a XIX. század klasszikus magyar nyelvének törpébb utódoknál merevvé vált útjáról s akár az Ady-nemzedék: fölszabadult egyéni nyelvet csinált, részt vett egy forradalomban, mely a magyar nyelvnek új megtermékenyülést s új életet biztosított.

Az irodalomtörténet a Mikszáth-Gárdonyi-iskolához sorozta. Tömörkényt. Ortutay könyve után nyugodtan szakíthatunk ezzel a felszínes ítélettel. Megvan a maga külön helye s jelentősége.

Ortutay nagy szolgálatot tévő s jövőt ígérő könyve mellett egy jellegzetes Tömörkény-antológiát is készíthetne. Az olvasó aligha hajlandó Tömörkény kötetrengetegében keresgélni. Emeljük ki belőle mindazt, ami maradandó.

FÉJA GÉZA