Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Magyar irodalmi szemle - Szombathy Viktor: Három szlovenszkói versíró "őstehetség"

Amikor még legény voltam, eljártam a kis kocsmába mulatni.

Akkor mindég csak daloltam, egész éjjel én akartam húzatni.

Bár ráuntam a babámra, azért néha hozzájuk is elmentem, Isten tudja, de én már nem, hogy őrajta mi a csudát szerettem . . . ?

Valaki muzsikát szerez erre a versre az ivóban s egy félév múlva már a másik megyében divatozik a dal, „szerzője ismeretlen". íme, tehát egy a sok száz ismeretlen közül . . .

A három bemutatott „őstehetség" közül Veresnek van legtöbb olyan verse, amely valóban virágból, faágból, termőföldből fakad. Együtt lélekzik a tavaszi sóhajjal s együtt issza a harmatot a nefelejts-szirommal Legközelebbi rokonnak ő érzi a természetet. A föld fia. Csontos elszakadt a földtől, iparossá lett, Sass csak kacérkodik a földdel, de Veres visszatért hozzá s küzködik, harcol, megbékél vele. Dallá formálódik benne a mező, a jegenyefasor.

Aztán így vetődik vissza rá az érlelő idő:

TAVASZT REMÉLTEM . . .

Tavaszt reméltem, vidám szép tavaszt, Madár dalosat és illatozót,

De ősz borult rám, — hiába vártam — Nem jutott nékem virág, csak bozót...

Nyaram sem volt víg, inkább szomorú, Nékem nem sütött a nap melegsn, Nem ilyet vártam, vidámat, szebbet S azt hittem: puhább lesz a kenyerem.

De én csalódtam. Tavaszt reméltem

S a nyárból nekem csak kévés jutott, Ősz és a tél . . . ez az én sorsom, Tavaszról, nyárról én mit sem tudok.

Én nem éreztem sose illatot, Bármennyi virág nyílt is a réten; Én csak örökké, folyton küzdöttem, Őszt kaptam, pedig tavaszt reméltem...

Versét a dalról a barsmegyei dalárdák megzenésí