Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Csuka Zoltán: Kézfogás és csendes áldás. Hűsítő csók
KÉZFOGÁS ÉS CSENDES ÁLDÁS Áldjad meg élet, akik szeretnek; könnyeikben nemes borrá te forrassz. Áldjad meg élet, akik lángolnak; szövétnek ők s éveken át éretted égnek. Áldjad meg élet, akik csókolnak; örök vizek fölött téged tartó pillérek ők. Áldjad meg élet, akik egymásra találnak; egymásbacsukló ölelésükben te ülsz diadalmat. Áldjad meg élet, akik búcsúznak; tégedet visznek, mint a lámpást, nehéz éjszakába. Áldjad meg őket és légy lépteikkel; úttalan útaikra hintsél szelíden világot . . . HŰSÍTŐ CSÓK Kedves, hűsítő csókodban a csend vert fészket, sátort ütött s éreztem minden idegemben: a földgolyóbis sokféle, tarka éneke nap-nap után, mi bennem egybezúg csókod nyomán harmóniába rendeződött. Alábukott a nap és arcunk akkor bronzbagyulladt és szembeszegült a futó (éjszakával, szemünk között híd ívelt, és vágy és szádat adtad. Még egyszer felkavargott a daltömeg, fényes madársereg* s már áradt is bennem a tiszta himnusz, erre épülnek új generációk s két elektromos sarokból életté pattant el bennünk a vágy. Rohantunk s velünk a tavaszban kéjes fájdalommal felhasadó fák s háttérben csendben ballagtak utánunk a bölcs hegyek. Hűsítő csókod lázát ki méri fel? S ki tudja mérni csókunk végtelenjét? Kedves, hűsítő csókodban a csend vert fészket. CSUKA ZOLTÁN
