Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Weysenhoff József: Villámok alatt (ford. Surányi Júlia)
túrni, már reggeltől. Ma is derékig feltúrt vászonzubbonyban a földi epret takarta le zsákkal, mely már vidám leveleket eresztett a kövér szárakból. Földi eper, melyet egészen Franciaországból hozott a szívélyes, hívő Drozdowskiné. Az inda elérte már a sövénypalánkot, mely a mezőre nyílt, ahová a kerti hulladékot dobálták ki az enyészetnek. Hirtelen női alak tűnt fel a palánknál, a meleg idő dacára kendőbe takarva. Csak egy pillanatra mutatkozott, letett a földre egy betakart kosarat és eltűnt. A pap abbahagyta a munkát s a kerítéshez szaladt, hogy ai kert mögé tekintsen. A nő teljes erejéből futott át a mezőn, azután, mintegy száz lépésnyire te ját és kezét földrehajtva, könyörögve meghajolt. Csak fiatal szeme csillogott a kendő alól, a pap nem ismerte meg a nőt. Nyugodtan haladt már tovább, mint egy szürke folt a föld májusi hímzett ruháján. A pap az elhagyott kosárhoz közeledett, amelyben darócpokróc alatt valamilyen teremtmény mozgott. Lehajolt, feltakarta, — gyermek! — Ez már minden arcátlanságot meghaladja — kiabált hangosan a pap. — Gyerekeket fognak ide bedobni? Nehéz dolog, — mégis el kell innen vinni. Újból lehajolt. Nagyon pici gyerek, még egészen sápadt, korálszínű, nyugodtan lélegzett, kezecskéivel hadonászott és kis lábaival erőteljesen rugdalózott a pokrócban, A kosár fedele égy darab vászonból volt s egy nagy papírból. Rajta írás. A pap olvasta: „Lewczuk Hryc és Paraska fiúknak a szent keresztséget kérik tisztelettel. Névnek az apjáét kérjük. Ugyanerre a helyre, a kijárathoz kérjük kitenni. Anyja érte jön." — No ez más, — morgott a pap, láthatóan megnyugodva. Letakarta a kosarat a pokróccal s mintha kerti veteményt vinne haza, bevitte a kosarat a konyhába, Mártonnéhoz. A gazdasszony a haragtól a megilletődésig a csodálkozás minden fokán átment, amiket^egy perccel előbb a pap is érzett, míg végüli megtudta az egész történetet. Elgondolkozott és ujjain számolgatott. — Bizony, uram, már a tizedik hónapja az első esküvőnknek, — ez a miénk! Közben bizalmasan mosolygott, míg a pap szigorú
