Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Osváth Tibor: Éjjel az ivóban
Vasutas (rekedten): Hát szóval senki sem akarja megmondani, merre van itt az állomás? Gazdasszony: Dehogy nem. Itt van nem messze. Ahogy itt kimegy az ajtón, menjen csak egyenesen előre. Az első keresztuccánál forduljon balra, s onnan már meglátja az állomás lámpáit. Ha ugyan még égnek. Vasutas (fontoskodva): Égnek. Persze, hogy égnek. Szóval balra. Gazdasszony: Először egyenesen, aztán balra. Vasutas: Jójcakát mindnyájuknak. Hát akkor én elmegyek. Éjjeli őr: Jójcakát Detektív: Jójcakát. Két pesti úr: Isten áldja. Vasutas (küszöbig megy. Ott megáll): Megálljon csak gyöngyös galamb. Még egy pohár bort se adott. Gazdasszony: Nem is. Akibe már tíz helyett is lötyög, az ne igyon többet. Vasutas: Itt a pénz. (Nadrágja zsebében kotorász.) Itt a pénz. Fogja. Két deci bort. Egyik pesti úr: Ne kiabáljon, hanem menjen aludni az állomásra. Vasutas (vájkálja a zsebeit): Ezer szerencséje, hogy nincs egy vasam se. Mind kihullott a zsebemből ebben a rettentő esőbén. Hogy az a ... Na én elmegyek (kibotorkál az ajtón). (Szünet.) Éjjeli őr: Nem idevaló ember. Gazdasszony: Sose láttam eddig. Detektív: Én ismerem. A káposztási állomáson van. Egyik pesti úr: Mint a disznó. Mi öröme telhetik benne, hogy így leszopja magát. Gazdasszony (kihívóan): Mi öröme telhetik benne? Hát magának mi öröme telik benne, mikor tíz-húsz pangókét eljányozza ott fent Pesten. Fekete hajú, szőke hajú. Sárga ruhás, piros ruhás. Mi? Mi öröme telik benne? Pesti úr: Honnan tudja? Gazdasszony: Galambpostával levelet kaptam, oszt abba vót írva. Pesti úr: Bolond! Gazdasszony: Bolond az öregapja. Pesti úr: Fizetek. Gazdasszony: Hálistennek.
