Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Osváth Tibor: Éjjel az ivóban

Detektív: Fizetek.

Gazdasszony: Hálistennek.

Detektív: Négy spriccer. (Pénzt dob az asztalra.) Gazdasszony: Meg négy az; harminc, meg hetven az száz.

Egyik pesti úr: Nekünk adjon egy szobát. Gazdasszony: Már meg van az ágy vetve, ég a lámpa benne, víz az asztalon, mehetnek aludni.

Vasutas (megjelenik a küszöbön, kalapjáról folyik a víz): Becsaptak. Nem az állomásra értem, hanem beleszaladtam valami bokrokba.

Gazdasszony (dühösen toppant): Mert tökrészeg, oszt nem találja egyik lábát a másiktól.

Vasutas: Én részeg? Amér egy csipet bor van bennem. Hisz ha az a kis bor nem világítana a fejemben, még az izé, a bokrokig se tanáltam volna el.

Egyik pesti úr: Fizetek.

Gazdasszony: Ráér reggel a szobával együtt. Mehetnek aludni. A tornácon a második ajtó. Arra ni.

Két pesti úr (morogva elmegy).

Vasutas: Gyöngyös galambom, ide hallgasson.

Detektív (feláll az asztaltól): Na, jójcakát. (Vasutashoz): Maga meg ne jártássá sokáig a száját, hanem menjen aludni az állomásra. (Felcsapja kalapját és kilép az esőbe.)

Vasutas (csendes kéréssel) Gyöngyöm, galambom, elmegyek én mindjárt. Mindjárt elmegyek, csak egy kis kérésem vóna.

Gazdasszony: Ha el nem megy, kihajintom a sárba.

Vasutas: Kihajinthat, de elébb mondja el mégegyszer az öreg Törököt.

Gazdasszony: Mit mondjak el?

Vasutas (könyörögve): Mondja el mégegyszer, hogy ott állt a kapufélfánál, oszt azt mondta, oszt tegnapelőtt, oszt hajnalba ... a kunyhóba . . .

Gazdasszony: Maga megveszett jó ember.

Vasutas: Az Isten is megáldja. Segítsen már rajtam. Oszt mondja el. Mert bízisten megbolondulok.

Gazdasszony: Dehát mi az Istoncsudájának mondjam el?

Vasutas: Hát nem látja, hogy . . . nem tudja, hogy (ordítva) sírni szeretnék . . . szeretnék sírni, oszt nem tudok, nem érti maga, hogy itt van a torkom-