Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Palotai Boris: Tátrai vihar

Anya körülnéz. Vájjon hallották-e mások is, hogy apa nem akar maradni? . . . ilyen férje van neki. Hangosabban mondja, mint rendesen: — Ugyan fiacskám, azt nem engedem, nem fogsz tudni úgysem aludni. Minek ilyen korán lefeküdni? Csak maradj nyugodtan, én felmegyek a gyerekkel. — Odahajtja fejét.

— Legalább

gyorsabban hazakerülök, ha becsületesen kurázom.

Apa szobájukba kiséri őket. Most olyan, mint odahaza. Megpaskolja Vera arcát, kezetcsókol anyának.

— Aztán

a port ne felejtsd el bevenni. Nyitva hagyom az ablakot . . . Talán elég lesz ennyire.

Anya megfogja vállát. Arcát odadörzsöli a szövethez. — Ne soká maradj.

Még motoszkál a szobában, nézi a láztáblát, megkeféli Vera haját. Óvatosan homlokon csókolja.

— Itt

olyan hideg van, — dünnyögi Vera és lábujjával félve betapogat a hűvös ágyba. Anya két keza közé fogja a kislány lábát, dörzsöli, fújja, masszírozza.

— így

ni, most jó?

Vera felül. Figyelni kezd. Zongoraszót hall, valami gyorsütemű bolondos dalt játszanak.

— Talán

a hotelből átjöttek, — mondja anya. — Egy félóra múlva már úgyse szabad játszani.

Vera összehúzza magát, egészen a sarokba mászik, belefúrja fejét a kispárnába. Biztosan a pirossapkás zongorázik, csak ő tudhat, ö olyan szép . . . Olyan, mint egy képeslap. Lehet, hogy moziszinésznő. Egész biztos. És hogy nevet. Anya azt mondja, fest. Persze, ő mindent tud. Holnap meg fogja kérni, hogy menjen vele sétálni és meséljen neki. Holnaptól fogva biztos jobb dolga lesz . . . Anya mindig pisszeg és mindig magyaráz. Mit magyaráz neki? Ö úgyis tudja, hogy a kést nem illik szájba venni. És hol van az a szép kék ruhája anyának, amit a Mandelné varrt. Mindig szvetterben jár, mint az a néni, akinél amerikai mogyorót