Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Tamási Áron: Haszontalan vértanú
Mert bezzeg volt már templom, olyan, hogy holmi fukar falu hármat is kihúzott volna belőle. — Jertek, szenteljük fel! — mondta a pap és e!hívá a megszaporodott embereket az isteni ünnepre egy vasárnapi napon. Azok omlottak is százan, kétszázan, ezren s hát még mindig vannak és jönnek s teli a templom, mint tavasszal virággal a fa, s teli még a mezeje Is és körül mind, ami hely volt. A bíró pedig kiálla a templomajtóba és megfordula maga körül. — Ugyan vala szaporodás! — mondta és az egyháztanáccsal az oltár elé járula, hogy azt még egyszer megtekintenék. S egyszerre felkiálta a kisbiró és felhúza az orrát. — Hó a szenteléssel! — Mi lölt, hé? — fordula oda a nagybíró. — Hát miféle oltár ez? — mérgelődék amaz, — hiszen nincsen rajta angyal! Nézték. — Csakugyan nincsen — mondá a nagybíró is. — Elfelejtők, no. Az ember hibádzik. De hát azért tartjuk tán a papot! Hamar hívták Jövendőt s mutatták neki. Jövendő is nézte. — Hát milyen pap, aki az ilyent nem veszi észre? — korholta az egyháztanács. Rosszul esett Jövendőnek. — Kerítek, — mondta. — Vegyünk a zsidótól egyet! — ajánlotta valamelyik balgán. Leintették. A bíró kiállott a templomajtóba újból és így szólt a néphez: — Akármennyién vagytok, hazamehettek. A szentelés elmarad. — Hát akkor minek jövénk ide? — zúgolódtak. — Azért, hogy elmenjetek, nete! — szidta őket a bíró. — Hát ki vagyok én, ha valamit mondok?! Csendesen, mint a jó bárányok, hazament a nép. S a papnak meghagyá az egyháztanács: — Osztán a jövő vasárnapra ide angyal legyen! — Kérem szépen — mondta Jövendő és hátratett kezekkel kisétált a falu végére, hogy a teendőkön gondolkozzék.
